1953. július
Magyar Filmhíradó28.
Látogatás a Budapesti Villamosgép- és Kábelgyárban 2282 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Több figyelmet a dolgozók kivánságainak (Mönich László, Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyár becsülettel teljesíti tervét. Államunk és az üzem vezetői gondoskodnak a dolgozókról. A két évvel ezelőtt épült emeletes kultúrház előadóterme azonban ma így néz ki, mert a gyár vezetői sokszor nem végeznek következetes munkát. Az átépítést sürgősen be kell fejezni. Korszerű a szerszámüzem új zuhanyozója. Mellette a dolgozók ruháinak megőrzésére ruhatár is épült. De itt hónapok óta a szerelvénygyár irodája tanyázik. Ezért áll használaton kívül a zuhanyozó. A gyár gyönyörűen berendezett óvodája is a gondoskodást mutatja, de a kerítés bizony befejezetlenül áll. A homokozóban nincs homok, az udvaron pedig hiányzik a hinta, meg néhány napernyő. A hiányosságokon itt is javítani kell. Az óvodások és szüleik kapják meg azokat a juttatásokat teljes egészükben, amelyeket a törvény biztosít számukra, amelyekre a kormányprogram fokozottan felhívta a figyelmet!
Kivonatos leírás: A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyár (a későbbi Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyára, majd Ganz Műszerművek EKM gyára) kispesti telepe (főbejárati kapu cégnévvel, gyárudvar, épületek, távolabb víztorony). A vállalati kultúrház épülő helyiségei (felállványozott falak, téglahalmok). Zuhanyzó a szerszámüzem dolgozói számára. "Ruhatár" felirat egy ajtón, bent iroda (asztalnál ülő munkatársak, a falon Lenin, Rákosi és Sztálin arcképe). Az üzemi óvoda épülete (totálkép, az ház előtti félkész kerítésen ülve, és a fűben szaladgálva játszó gyerekek; ebéd az óvodai menzán, a kis asztalok között sétáló, a gyerekekkel beszélgető óvónő).
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-53-28-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem