1955. április
Magyar Filmhíradó15.
Emlékünnepség József Attila ötvenedik születésnapja alkalmából 2763 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: József Attila 1905 - 1955 [Mönich László, Mátrai Mihály]
Elhangzó szöveg: A Magyar Néphadsereg Színházában József Attila ötvenedik születésnapján Ascher Oszkár mondotta el a költő önéletrajzát. "1905-ben születtem Budapesten. Anyám mosással és takarítással tartott el minket. Szülői felügyelet híján iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvemben azonban érdekes történetet találtam Attila királyról, és nekivetettem magam az olvasásnak. Makóra kerültem a Demke internátusba, megjelentek első verseim. 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam. Magyarból, franciából és filozófiából jelentkeztem a Szegedi Egyetem bölcsészeti karán. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor kijelentette, hogy belőlem, amíg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár. Mert olyan ember, úgymond, aki ilyen verseket ír, nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését." "Én egész népemet fogom, s nem középiskolás fokon, tanítani." A proletáriátus jövőjének rendíthetetlen harcosa volt. Alakja példaképe ifjúságunknak, lelkesítője egész népünknek. Horváth Márton mondotta ünnepi beszédében: "Ünnepli József Attilát a párt, amely magáénak vallja, a magyar munkásosztály és a nép, és az épülő szocializmus egész költői nemzedéke ünnepli őt, mely mesterének tekinti."
Kivonatos leírás: A Magyar Néphadsereg Színházának színpada, a háttérben József Attila nagy alakú portréja. Tapsoló nézők. Ascher Oszkár beszél (szinkron). Budapesti utcán játszó gyerekek. József Attila szülőháza (külső). A költő édesanyjának képe; a gyerek József Attila. A makói Széchenyi tér: az előtérben a hősi emlékmű, a háttérben a járási tanácsháza; konflis halad el az épület előtt. A Makói Friss Újság néhány lapszáma. József Attila fiatalkori képe. A költő Névnapi dícséret című verse a Nyugatban. A szegedi egyetem épülete (külső). A Szeged című lap, benne a Tiszta szívvel című vers. Iskolai óra tanulókkal. Horváth Márton beszél (szinkron). Veres Péter és Hegedűs András az elnökségben. Tapsoló közönség.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-55-15-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem