1956. július
Magyar Filmhíradó27.
A jugoszláv drámai színház Budapesten 957 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A Nemzeti Színházban vendégszerepelt a jugoszláv drámai színház együttese. Az előadás főszereplője Miras Stupicza, férje Bojan Stupicz a rendező. Karlo Bulin címszereplő a Dundo Maroje alakítója. A belgrádi művészeket szeretettel fogadta a budapesti közönség. Az előadás előtt Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója köszöntötte a kedves vendégeket. Üdvözlésére Veluborg Grigorics, a jugoszláv színház igazgatója válaszolt, majd átvette a magyar színészek ajándékát. A Budapesten is előadott Dundo Maroje klasszikus nemzeti vígjáték. Első ízben, 1551-ben mutatták be és azóta is igen népszerű a jugoszláv színpadokon. A vendégszereplő belgrádi színészek nagyszerű játékát hálásan fogadta a magyar közönség.
Kivonatos leírás: A Nemzeti Színház épülete, külső. Színészek az öltözőben, sminkelés. Színház belső, Major Tamás a színpadon üdvözli a mellette álló jugoszláv színészeket, átveszik a magyar színészek ajándékát. Részlet a darabból. Tapsoló közönség.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:
Azonosító:mvh-56-27-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem