1957. október
Magyar Filmhíradó43.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A műhold sikeres keringése után a szovjet tudósok úgy tervezik, hogy három-négy hónapon belül útjára bocsátják az első műszeres holdrakétát. A tervezett holdrakéta a Holdbébihez hasonlóan háromlépcsős rakéta, melynek egyes elemei meghatározott időben és helyen leválnak. Sebessége eléri a másodpercenkénti tizenegy kilométert. A rakéta pályáját az elképzelések szerint rádióhullámok segítségével a Földről irányítják. A Földről érkező parancsra, egy másik pályára megy át. Egy rakétával üzemanyagpótlást küldenek utána. A két rakéta találkozott. Áttöltik az üzemanyagot. Irány a Hold! A Hold vonzókörébe kerülve a rakéta farok résszel fordul az égitest felé. A zuhanás sebességét motor tompítja le. A célhoz érkezve a rakéta orrából automatikusan kigördül a tanklaboratórium. Miután ez embert nem szállít, működését a Földről irányítják. A benne elhelyezett televíziós adóvevő segítségével a tudósok a világ minden részén közvetlen közelről láthatják majd, milyen a Hold. Ha ezek a kísérletek sikerülnek, megvalósulhat az ember régi vágya, utazás a Holdba.
Kivonatos leírás: Animáció a rakéta felszállásáról és repüléséről: az egyes részek leválásáról. A rádióhullámok. Animáció a vezérlőteremről. A rakéta pályája, leszállás a Holdon. A tanklaboratórium a Hold felszínén. Tudósok figyelik a közvetített képet.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:MHDF
Azonosító:mfh-57-43-10

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem