Inzertszöveg:
Révai József 1898-1959 (Bokor László, Fehéri Tamás, Sziklai Kornél)
Elhangzó szöveg:
Révai József elvtárs, a kipróbált kommunista harcos, a Központi Bizottság, s az Elnöki Tanács tagja, hatvanegy éves korában elhunyt. Az élő Révai Józsefet már csak a filmkockák idézhetik elénk, de négy évtizedes életműve, amelyet a szocializmus eszméi ihlettek, újságcikkeiben, tanulmányaiban, gyújtó hatású beszédeiben tovább él. A végső tisztesség megadására a budapestiek sok ezres tömege jött el a munkásmozgalom nagy halottainak emlékműve elé a Kerepesi úti temetőbe. A ravatal két oldalán a párt vezetői állnak díszőrséget. A Központi Bizottság nevében Marosán György elvtárs vett búcsút a forradalmár Révai József elvtárstól, a Magyar Kommunista Párt egyik alapító tagjától. A gyászoló családnak az állam és a párt vezetői fejezték ki elsőnek részvétüket. Nem felejtjük el Révai elvtárs harcos elvhűségét, példáját, maradandó tanítását.
Kivonatos leírás:
Temetési menet, archívok Révairól, a gyászoló család (özvegy és a gyerekek). A ravatalnál Kádár, Münnich. Marosán György beszédet mond. Dobi István, Kádár János, Münnich Ferenc részvétet nyilvánítanak Révai feleségének.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1959_33-01