Inzertszöveg:
Május 1. (Borsodi Ervin, Bokor László, Herskó Anna, Fehéri Tamás, Macskási János, Fifilina József, Megyer Tibor, Knoll István, Drahos Kálmán, Sziklay Kornél, Tóth János, Tüskés László, Szabó Árpád)
Elhangzó szöveg:
A 16. szabad május hajnalán ünnepi díszt öltött Budapest. A munka ünnepének nagy seregszemléjére 100 ezrek igyekeztek a Dózsa György út felé. Megindult a budapesti dolgozók színpompás felvonulása. Az úttörők százainak élő vörös csillaga. És megindult Csepel, Angyalföld, Kőbánya, 10 és 10 ezrek. 5 világrésznek küldi testvéri üzenetét május 1-jén Budapest dolgozó népe. Egyetlen hatalmas, színes forgataggá változik a hömpölygő tömeg. A több mint 600 ezres menetben ott vonult a 19-es veteránok csoportja is. Az általuk magasba emelt zászlót, mint méltó utódok, a ma ifjúsága viszi tovább. Az olimpiai keret tagjait 8000 budapesti sportoló követi. A felejthetetlen ünnepség záró képe a proletariátus nemzetközi összefogását jelképezi. Budapest népe délután szétáradt szerte a városba. A szigeti Bistró sikerrel állta a falatozni és inni vágyók rohamát. Május 1-jén a Fővárosi Nagycirkusz új attrakciókkal fogadta vendégeit. A Szabadság-hegyen az időjáráshoz illően téli sport is akad. De a Városligetben már hamisítatlan nyári szórakozás fogad, vízrebocsátják legújabb modelljeiket az MHS sportolói. A pórázon tartott hajócska 100-as tempóval hasítja a vizet. A szomszédban kis légi útra indulunk a vidámpark legújabb szenzációján, a röpcsin. Légi úton alig 10 percre van innen a csepeli stadion. Ide ereszkedtek bravúros ugrással az ejtőernyősök, akiket ernyőjük ezúttal az esőtől is véd. Ezek a kutyusok valóságos akrobaták. Akad, amelyik szorgalmi feladatként oda-vissza megteszi az utat. Amerre csak jártunk szerte a városban, Csepelen és a János-hegyen, mindenütt derűs, ünneplő embereket láttunk ezen a kissé csatakos, de nagyon vidám május 1-jén, 100 ezrek majálisán.
Kivonatos leírás:
Utcai forgalomban teherautó, platóján díszek, transzparensek. Utcai felvonulók csoportja - útban a gyülekezési helyhez. Zenélő zenekar az utcán, előtte alkalmi táncolók. A felvonulás kezdetét jelző fanfárok. Kádár János és Münnich Ferenc a Felvonulási tér díszemelvényének mellvédjén. Felvonulók nyitó csoportja, előttük hatalmas földgömb. Münnich Ferenc, Kádár János, Marosán György, Apró Antal együtt integetnek a felvonulóknak. Úttörők vörös csillagot alkotnak a téren, majd Virágcsokrot nyújtanak át Kádár Jánosnak. Menetoszlop, élén a VIII. és IX. kerület felirattal. Palma feliratú léggömbök feleresztése. Marosán virágcsokrot dob a felvonulók irányába. 1919-es veteránok csoportjának felvonulása. Kádár integet. Fiatalok által kirakott zárókép: 1945-1960, körülötte vörös csillag körvonalai A dísztribünhöz rohanó fiatalok népes tömege - felülről filmezve. Cirkusz műsorából lovas és légtornász számok. Síugrások a Szabadság hegyen. Modellezők csónakversenye a Városliget taván. Ejtőernyős ugrások Csepelen. Rendőrkutyák ugratása tűzkarikákba. Motorkerékpározók ugratása dombról. A János hegyi kilátó. A Lánchíd esti fényárban. Éljen Május 1 és Világ proletárjai egyesüljetek! - neonbetűkből, kivilágítva.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-60-19-05