Inzertszöveg:
XXII. Kongresszus (Csőke József)
Elhangzó szöveg:
A Kreml falai között felépült kongresszusi palotára figyel a világ. Öt világrész vezető lapjai az első oldalakon számolnak be a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. Kongresszusának eseményeiről, Nyikita Hruscsov beszámolójáról. A kongresszus második napján Hruscsov csaknem hatórás beszédben ismertette a párt programtervezetét. Beszédéből idézünk: Kongresszusunk úgy kerül be a történelembe, mint a kommunizmus építőinek kongresszusa, amely megvitatja és elfogadja az emberiség történetében az első kommunista társadalom létrehozásának hatalmas programját. Fordítsuk, elvtársak, minden erőnket, minden energiánkat arra, hogy mielőbb eljöjjön az a nap, amikor a kommunizmus napja ragyog Földünk felett. A beszámolók feletti vitában Anasztaz Mikojan, az elnökség tagja szólt a pártellenes csoport leleplezéséről. Gitalov növénytermesztési brigádvezető felszólalása és Hruscsovval folytatott párbeszéde, a kongresszus egyik legkedvesebb jelenete volt. Beszéde végén, Hruscsov felmutatott két cső kukoricát, mire Gitalov világrekordot elért, saját termésű csövekkel ajándékozta meg a kongresszus elnökségét. Csou En-laj, a kínai Kommunista Párt alelnöke volt az első, a 80 testvérpárt küldöttei közül, aki üdvözölte a Kongresszust. Az SZKP új programját, korunk Kommunista Kiáltványának jelentőségét méltatta Wladislaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára, Maurice Thorez a Francia Kommunista Párt főtitkára. A Magyar Szocialista Munkáspárt és népünk üdvözletét, jókívánságait Kádár János tolmácsolta. A kongresszus - a testvérpártok küldötteivel együtt -éltette a pártot, tett hitet a kommunista építésben diadalmaskodó lenini eszmék győzelme mellett.
Kivonatos leírás:
Kreml: Kongresszusi Palota, újságok címoldalai, Hruscsov hat órás beszéde a programtervezetről, Mikoján a pártellenes csoportokról, Hruscsov kukoricacsöveket mutat fel, Csu-En-laj KKP aleln. üdvözli a kongresszust, Gomulka, Thorez, Kádár János üdvözlő beszédei, hosszú taps állva.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1961_44-01