Inzertszöveg:
A Budapesti pártértekezletről (Bokor László, Fifilina József, Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg:
Az elnökség tagjainak megválasztásával nyílt meg a pesterzsébeti Vasas otthonban a budapesti pártértekezlet. A pártbizottság beszámolója, melyet Kiss Dezső, a pártbizottság első titkára terjesztett elő, számot adott a főváros 3 esztendejéről. (Kiss Dezső szinkron): "A budapesti kommunisták nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy Budapest dolgozóinak élete szebbé, kényelmesebbé, kulturáltabbá, egészségesebbé váljon, ezáltal az ország lakossága büszkén tekinthessen fővárosára, s a külföldi látogatók fővárosunk megismerésén keresztül is kedvező benyomásokat szerezzenek a szocializmust építő hazánkról. A beszámolási időszakban Budapesten felépült 38093 lakás." Csaknem 39 ezer lakás. Ennyit építettünk 3 év alatt, de mégsem eleget. Nem sikerült még felszámolnunk a nagyvárosok átkát, a társbérletet. Nagy még a lakáskeresők tábora. Az előző éveknél többet építettünk. Új lakótelepeket is, de a minősséggel voltak még bajok, és a szobák falán nem egyszer kiütöttek a felületesség okozta sebek. Sok értékünket varázsoltuk újjá. A Várbazár és az Iparművészeti Múzeum régi fényében ragyog. Európai hírnévre tett szer egyetlen év alatt a Royal Szálló. Rohamtempóban halad az új Erzsébet-híd építése. 3 év alatt megsokszorozódott gépkocsiparkunk, de az emberek legtöbbje még gyalogos. S a fővárosi közlekedés, ahogy mondani szokás, szűk keresztmetszet még. Fejlődést jelentenek az új csuklós járművek. Végleges megoldást azonban csak az hozhat, ha a célszerűséget követve megépül a földalatti gyorsvasút. Pezsgő kulturális élet jellemzi a fővárost. Új színházi bemutatók. A budapestiek évi negyedmillió forintot költenek könyvre, de jut azért a mindennapos duplára a főváros 150 új eszpresszójában, kisvendéglőjében. A fővárosiak önkéntes társadalmi munkával is hozzájárulnak ahhoz, hogy még szebb legyen a mi kedves, öreg, de mégis fiatal Budapestünk.
Kivonatos leírás:
Pesterzsébet, Vasas otthon. A küldöttek felülről. Kádár János és még néhányan felállnak és elhagyják helyüket. Totál a megtelt teremről a színpaddal. Kiss Dezső első titkár beszél (közeli, eredeti hang). Közben a küldöttek, felállványozott ház, elkészült lakóházak láthatók. Lakáshirdetések előtt álló emberek. Lakótelepek. Beázott, penészes mennyezet. Várbazár. Az Iparművészeti Múzeum tornya. Külső, belső felvételek a nagykörúti Royal Szállóról. Az épülő Erzsébet-híd. Animáció mutatja, milyen lesz, ha elkészül. A Lánchíd budai hídfője. Nagy a forgalom a hídon. Gyalogosok kelnek át a zebrán. Tömeg várja a megállóba érkező autóbuszt (Ikarus 60). A csuklós villamos belülről és kívülről. Tömeg a villamosmegállóban. Vascölöpökön álló építmény. Színházak műsorplakátjai. (Katona József Színház, Madách Színház, Vígszínház) Könyveket vásárló emberek, utcai bódéból, könyvesboltból. Egy eszpresszó-belső. A Feneketlen-tó a Park étteremmel. A Várbazár, mint étterem. Fiatalok társadalmi munkában földet lapátolnak, fúgáznak. A Kossuth-tér fentről a Nemzeti Galériával (ma: Néprajzi Múzeum).
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-62-44-01