Inzertszöveg:
Magyar kormányküldöttség Guineában (Knoll István)
Elhangzó szöveg:
Az afrikai országokba látogató magyar kormányküldöttség Kállai Gyula vezetésével megérkezett Guineába. Louis Lansana Beavogui külügyminiszter fogadta a magyar delegációt Conakry repülőterén. A Guienai Köztársaság elnöke, Sekou Touré szállásán kereste fel Kállai Gyulát, és üdvözölte a küldöttség tagjait. A beszélgetés alkalmával az elnök kérte a küldöttséget, tolmácsolják meghívását Kádár Jánosnak, a kormány elnökének. A fővárosban a küldöttség koszorút helyezett el a gyarmatosítás elleni harcban elesett mártírok emlékművére. Másnap a delegáció a Conakrytól mintegy 100 kilométerre fekvő Forecariah megyeszékhelyre utazott. Az útvonal menti falvak népe lelkesen üdvözölte a távoli Magyarországról érkezett barátokat. Dubrekaban az összegyűltek előtt Camara Seny, a körzet közigazgatási vezetője mondott üdvözlő beszédet. A magyar Minisztertanács elnökhelyettese válaszbeszédében megköszönte a meleg fogadtatást és sok sikert kívánt a guineai népnek. A forró hangulatú nagygyűlés után a magyar vendégeknek megmutatták a Forecariah mellet fekvő hatalmas, korszerűen művelt banánültetvényeket. Az egykori francia ültetvény helyén, most állami gazdaság működik. A magyar kormányküldöttség folytatja útját.
Kivonatos leírás:
Conakry repülőtere. A díszszázad. Kállai Gyula leszáll a repülőgépről. Louis Lansana Beavogui külügyminiszter és Kállai Gyula miniszterelnök üdvözlik egymást. A díszszázad és a zenekar. A repülőtér épülete. Látkép a városról. Sekou Touré köztársasági elnök látogatása a magyar küldöttségnél. A gyarmatosítás elleni harcban elesett mártírok emlékművének megkoszorúzása. A delegáció autóval (Cadillac Eldorado) Forecariah városba utazik. Táncoló, tapsoló nők. Az autóból állva integető Kállai, Lansana és Péter jános. Kállai virágcsokrot kap egy helyi nőtől. Fegyveresek guggolnak az utcán Dubrekaban. Camara Seny, a körzet közigazgatási vezetője beszél (nem hallható). A magyar miniszterelnök-helyettes válasza (nem hallható). Tapsoló, táncoló helybéliek. Két motoros rendőr felvezetésével érkezik a delegáció Forecariahba. Látogatás a Forecariah melletti állami gazdaságban. A banánültetvényen permeteznek. Banánfürtök, öntözőcsatornák.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-62-51-01