1963. november
Magyar Filmhíradó45.
Magyar-NDK labdarúgó mérkőzés Budapesten 587 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Sport (Csőke József, Fehéri Tamás, Fifilina József, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg: A berlini 2:1-es győzelemmel a tarsolyában higgadtan szépen kezdi a játékot az NDK elleni budapesti visszavágón a magyar csapat. A csatársor rögtön támadásba lendül, veszélyes helyzet a német 16-oson belül. Rövid a felszabadító fejes, és Rákosi megszerzi a labdát, lő, majd Bene lő, gól. 1:0. ekkor még azt hittük gólzáporos győzelmet aratunk. A németek azonban nem adták fel. Szabadrúgás a német csapat javára. Heine a középhátvéd lő, gól. 1:1. Mit tettetek velem kiálltja Szentmihályi a védőknek, hiszen ez potyagól, az volt bizony. A magyar csapat újra támadásba lendül. Solymosi íveli előre a labdát, Sándor fejel, csodálatos gól. Az örökifjú 35 éves Sándort ölelik társai. És aztán újra a németek jönnek előre. Nagyon megtanultak játszani a Német Demokratikus Köztársaságban. Nachtigal íveli be középre a labdát, Szentmihályi röviden üti ki, és a magyar védelem állva nézi, hogy Roland Ducke hogy lövi a hálóba a második német gólt. A félidő eredménye: 2:2. a második félidőt a német szurkolók biztatása vezeti be. De a magyar csapat támad. Fenyvesi gurítja tovább a labdát, ott van Rákosinál, Rákosi előretör, és a 16-oson belül Urbanczyk felvágja. Jogos, vitathatatlan 11-es. Solymosi fut neki a büntetőnek, jobb lábbal lő, gól. 3:2, harmadszor is vezetünk. Már azt hittük miénk a győzelem. A németek azonban megint nagyon tetszetős támadást vezetnek. Erlel lő, gól. 3:3. ezzel mi jutottunk tovább a nemzetek kupájában a legjobb 8 közé, a következő ellenfelünk Franciaország.
Kivonatos leírás: Riporter: Szepesi György. Magyarország-NDK labdarúgó mérkőzés: 3:3. Bene gólja, majd keletnémet egyenlítő gól. Sándor gólja, újabb egyenlítő gól. Rákosit buktatják, Solymosi gólja. Újabb NDK-góllal lesz 3:3 a végeredmény.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1963_45-13

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem