1963. november
Magyar Filmhíradó46.
November 7. megünneplése a 46. évfordulón 1141 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A 46. évforduló (Bokor László, Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: November 7.-e Moszkvában. A Vörös téren épp úgy, mint minden évben, a helyőrség csapatai és a sportolók mellett felvonultak a szovjet főváros lakóinak tízezrei is. 46 év telt el a nagy forradalom óta. És az azóta bejárt út ma már igazán csak kozmikus mértékkel mérhető. A budapesti Erkel színhátban rendezett díszünnepségen Dobi Istvánnak, az elnöki tanács elnökének megnyitó szavai után Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, a minisztertanács elnökhelyettese emlékezett meg az évfordulóról. Egy-egy november hetedikét Magyarországon is új városnegyedek, új ipari létesítmények születése jelzi. A Dunai Cement és Mészmű üzembe állítására az eredeti határidőnél 14 hónappal előbb került sor. Kádár Jánosnak és a kíséretében lévő párt és állami vezetőknek a gyár főmérnöke mutatja mg azt a teljesen gépesített folyamatot, amelyben a Naszály hegyi agyag, a lisztnél is finomabb porrá, majd cementté alakul. A forgókemence a cementmű szíve, és az irányító elektromos agyközpont is az NDK szakembereinek segítségével, és a KISZ védnökségével készült. A váci gyáróriás működésével a cementtermelés hazánkban csaknem kétszeresére emelkedi majd.
Kivonatos leírás: A NOSZF 46. évfordulója. Vörös tér, felvonulók, dísztribün: integető Hruscsov, Budapest, Erkel Színház: Dobi István, majd Apró Antal beszél, DCM - Kádár János látogatása a gyár üzembeállítása alkalmából, robbantás a Naszály-hegyen, munkaképek, irányítóterem, cementes zsák.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1963_46-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem