1964. május
Magyar Filmhíradó20.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Cegléd 600 éves (Borsodi Ervin, Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg: Ez a két torony tűnik fel elsőnek a nemzetközi útvonal egyik csomópontjában, Cegléden. Címerében büszkén viseli az Árpád-házi jelvényt, az oroszlánt. Az ősi okirat bizonysága szerint Cegléd éppen 600 éve város. Azóta alaposan megnőtt a forgalom. Modern gépkocsik keverednek a megszámlálhatatlan kerékpárral. Cegléd apraja, nagyja biciklizik. És talán egyetlen az országban, ahová még a vasút is háztól házig jár. Az új buszpályaudvar már a jelené. A ceglédiek hagyományos növényszeretetét még a váróterem építői is tiszteletben tartják. A virágos Cegléd mozgalom elevenen él az emberekben. Éveken át tartó szenvedély ez, mert századokon át harcolnak a szárazság ellen, hiszen Cegléd maga is homokra épült. Még a futóhomokot is megkötötték, termővé varázsolták a ceglédiek. Ma már 100 és 100 hold érleli a szőlőt. A híres homoki kadarka is itt születik ezen a napégette tájon. Az idén felépülő víztorony végre megoldja a vízellátás gondjait. A 600 éves város bolthálózata is egyre korszerűbb. 450 éve Cegléd jobbágyait hívta harcba Dózsa György, a nagy parasztvezér. 1848-ben itt toborzott Kossuth a szabadságharc zászlaja alá. Hozzád jövék el, derék magyar nép. A 600. évfordulón, a város legszebb terén, Kossuth szobránál ünnepelte az ország népe Ceglédet.
Kivonatos leírás: Tornyok, utcaképek. A város régi, oroszlános címere és /város/ alapító okirata. Kerékpárosok, autósok, gőzmozdony, új autóbusz-pályaudvar – várótermébe egy élő fát is beépítettek. Gyerekek fát ültetnek. Szőlőmező, kadarkával teli hordók. Épülő víztorony. A 600 éves Ceglédet ünneplő plakát egy bolt kirakatában. Bélyegkiállítás. Dózsa-dombormű, Kossuth beszédét megörökítő festmény illetve Kossuth-szobor. Cegléd városát köszöntő dísztáviratok.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1964_20-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem