1965. június
Magyar Filmhíradó23.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Algériai jelentés (Bokor László)
Elhangzó szöveg: Korunkban lecsökkennek a távolságok. Európa közepétől Észak-Afrika néhány óra csupán. És máris feltárul előttünk Algír panorámája, az ország múltja. Az ősi arab civilizáció Dzsemilla romjai, amelyek a római Afrikáról regélnek, és a Kasbah, az algíri szegények romantikus sikátor negyede. Szállítóeszközök, viseletek, életmód tekintetében egymás mellett a középkor és a fejlett technika kora. Amerre csak jártunk az országban, mindenütt e kettősség. Modern lakónegyedek tövében a távol és közel múlt mecsetjei, a mór stílus gazdag díszítéseivel. Őrzi még a város az OAS terror kézjegyeit, a plasztikbombák ütötte sebeket, a gyarmatosítás korának emlékeit. A szaharai olaj még jórészt a franciáké, de a homokdünnák kincse fogja még Algériát is gazdagítani. A Földközi-tenger meleg légáramlata és a sirokkó találkozása gyakran zúdít trópusi vihart a fehér házak városára, de azután éppoly hirtelen, ahogyan keletkezett, abba is marad az orkán. Algír korházaiban sokféle betegséget gyógyítanak a maláriától a trachomáig. És javában tart a gyermek TBC elleni küzdelem. Ezt magyar orvos, dr. Komlós László irányítja, aki több társával együtt harmadik évét tölti az afrikai kontinensen. Kibővült az Algírban székelő magyar kereskedelmi küldöttség hatásköre: ők szervezik a legkülönfélébb szakemberek cseréit is. Találkoztunk Algírban a magyar író, és újságíró küldöttséggel is. Urbán Ernőnek, Pethő Tibornak és Linder Lászlónak elsőként Mátyás László nagykövet mutatta be a milliós afrikai mertopoliszt, a IX. Világifjúsági Találkozó helyszínét. És Algéria félholdas nemzeti zászlajával és a híres mohamedán mecsettel most itt találkozunk újra a Budapest környéki Farkashegyen. Somogyi Imre, a KISZ budapesti titkárának megnyitójával vette kezdetét a VIT előtáborozása. Az őszies, esős idő ellenére sok ezer fiatal vidám hangja töltötte be ezen a vasárnapon a környéket. Fiatal művészek, sportolók, diákok és ifjúmunkások találkozójával a magyar fiatalok előrevetik tekintetüket július 28-ra, az első afrikai VIT megnyitójára.
Kivonatos leírás: Repülőgép érkezik Algírba. Körkép Algériából, tájak, városok, életmód, a Szahara, a Földközi tenger trópusi vihar. Egy algíri kórház dr. Komlós László magyar orvossal. Algériai-magyar kereskedelmi küldöttség. Magyar író-újságíró küldöttség Algírban. Urbán Ernő, Pethő Tibor, Linder László, Mátyás László nagykövettel. A IX. Világifjúsági Találkozó afrikai helyszíne. Budapest, Farkashegy. VIT előtáborozás, algériai fiatalok részvételével. Bodrogi Gyula a színpadon. Boxolók, akrobaták, néptáncegyüttes. Sáfár Anikó a nézelődő fiatalok között.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-65-23-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem