1965. október
Magyar Filmhíradó41.
Háborús bűnösök felelősségre vonása 2057 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Háborús bűnösök (Bokor László, Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: A bűnügy szálai ide vezetnek vissza, a Kárpátok erdeibe, ahol cseh, magyar és szlovák hazafiak jeltelen sírjai tanúskodnak Bene János Ferenc és társai gyilkos garázdálkodásáról. A partizánokkal való együttműködés vádjával irtották itt a környék fiatalságát. Több, mint húsz évvel a háború befejezése után rejtekükről még mindig előkerülnek fasiszta fegyverek, újságok és olyan amatőr filmek, amelyek kiegészítik a képet az efféle terrorszervezetek működéséről. Ilyen különítményt vezetett Kassán a nyilas párt megbízásából Bene János Ferenc, akit 20 év után csak most sikerült leleplezni. A vádlottak nem kis izgalommal figyelik, kik is jöttek el Csehszlovákiából tanúvallomást tenni. Bene, a nyilas parancsnok semmire sem akar emlékezni, de a tanúk szemébe vágják tucatszor is: ő volt a gyilkos! A bestiális kegyetlenkedésekről szemtanuk között maguk az ártatlanul megkínzottak is vallanak. Közülük való Maria Jencsova is, akinek testén mindmáig láthatók a kínzások nyomai. Szavai a bizonyítékok sokaságát tárják fel és megtörik Bene makacs tagadását. Bene János Ferenc bűntársaival: Kiss Árpáddal, és dr. Stirling Károllyal elnyeri méltó büntetését. Népköztársaságunk bíróságai háborús bűntett esetében nem ismerik az elévülést.
Kivonatos leírás: Bene János Ferenc és társai gyilkosságainak helyszíne a Kárpátokban. Kövekre írt dátumok. Tetemet, fegyvereket ásnak ki a föld alól. Előkerült korabeli újságok, filmtekercsek. Archív felvétel egy kivégzésről. Bene János ügyirata. Bene János Ferenc bűntársával Kiss Árpáddal bevonulnak a tárgyalóterembe. Szembesítés a tanúkkal. Jencsova vallomása. Bene, Kiss és dr. Stirling Károly. A bíróság ítéletet hirdet.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:mfh-65-41-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem