1967. január
Magyar Filmhíradó4.
Makettek használata az iparban, a filmgyártásban 614 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Makettek (Szabó László)
Elhangzó szöveg: Ezek a tárgyak a képeken óriási gépeknek, üzemeknek tűnnek, pedig csupán élethű, kicsinyített másolatok, makettek. A leggyakrabban bemutatókon, kiállításokon találkozunk velük. A makettek kevésbé ismert felhasználási területe a filmgyártás. Azért kevésbé ismert, mert a néző a vetített filmnél már észre sem veszi, hogy amit lát az csak makett. Például makett ez a kastélybejárat is, amely alatt a színész most besétál. Makett a vár, a kéz és a hatalmas sárkány, sőt makett a színház is, mely a felvevőgép elé rögzítve ad keretet a táncosnőnek. Felhasználják a maketteket tudományos kutatások céljaira is. Ezek közül csak egy példát mutatunk be: egy vízi erőmű gátjának tervezésekor elkészítik a jövendő létesítmény teljesen élethű, kicsinyített mását. Ezen a víz várható mozgása előre kitapasztalható, s ha az eredmény nem megfelelő, a tervek még a kivitelezés előtt módosíthatók. A lakóházépítéseknél is egyre jobban elterjed a makett használata. A foghíjak beépítésénél például makett segítségével az épületek jövendő összhatását is meg lehet állapítani, és ha szükséges, itt is lehetőség van a módosításra. A foghíjra tervezett épület makettjét lefényképezik, úgyszintén azt a területet, ahová az épület majd kerülni fog, s a két fotó összeragasztásával máris meglehet ítélni, hogy a felépítendő épület harmonikusan illeszkedik-e környezetébe.
Kivonatos leírás: Néhány példa a makettek felhasználási területeiről: filmgyártás trükkje – üveglapon látszó formák módosítják a jelenet helyszínét, kastélymakett, stb. Majd a tudományos kutatások segédeszközeként egy vízierőmű építésénél figyelik a tervezők a modell viselkedését a kitett hatásokra. Házak tervezésénél, fotóval kombinálva a környezethez illeszkedést mutatja meg. Filmtrükk, a filmkészítés gépei, műszaki kísérletek, vízierőmű, városképalakítás.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_04-04

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem