1967. április
Magyar Filmhíradó16.
Az új országgyűlés első ülése 789 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Az új országgyűlés első ülése (Bokor László, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: A március 19-én megválasztott 349 tagú új országgyűlés megkezdte munkáját. Dobi István nyitotta meg az alakuló ülést és üdvözölte az új képviselőket. A 93 éves Harrer Ferenc ötödször töltötte be a korelnöki tisztet; ő terjesztett elő javaslatot a parlamenti tisztségviselőkre. Az országgyűlés új elnökévé Kállai Gyulát választották, aki ismertette az új Elnöki Tanács megválasztására vonatkozó javaslatot, amelyet a képviselők egyhangúlag elfogadtak. Az országgyűlés ezután az új Elnöki Tanács javaslata alapján megválasztotta az új kormányt. A Minisztertanács új elnöke, Fock Jenő a kormány gazdaságpolitikai szervező munkájáról és a párt IX. Kongresszusán elfogadott programról szólott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács új elnöke előtt a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 23 tagja letette a hivatali esküt. A miniszterek átvették a kinevezési okmányokat. A munkás- és parasztmozgalomban, s az államvezetésben kifejtett kiemelkedő munkájáért Dobi Istvánnak, a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet adományozta népköztársaságunk Elnöki Tanácsa.
Kivonatos leírás: Parlament külső képe, majd belső, képviselőkkel. Dobi István, Haller Ferenc, Kállai Gyula a szónoki emelvényen – nincs szinkronhang. Kádár, Biszku, Losonczi látszanak a hallgatósággal. Fock az emelvényen, beszél – nincs szinkronhang. Az új kormány előtt elsétál Losonczi Pál, majd a kormány eskütétele. Erdei Ferenc és Dobi hallgatják az eskütételt. Kádár János és Kállai Ferenc gratulál Dobinak.
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_16-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem