Inzertszöveg:
Mini-krimi (Bokor László, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg:
A nyár nemcsak a természetjárókat, hanem a betörőket is megtanította "nyomolvasásra". Három újság az ajtóban. Biztos jel: nyaral a család. Ám nemcsak a nyaralók szokták elősegíteni vétkes könnyelműséggel önmaguk megkárosítását. A Budapesti Rendőrkapitányság helyszínelő csoportja gyakran kénytelen ilyen betörések nyomait rögzíteni. A legtöbb kísértést a típuszárak okozzák a besurranó bűnözőknek - állapítják meg a szakemberek. Sok holmi eltűnt, sok ujj- és lábnyom előkerült. Ezek az első támpontok, amelyek nyomán az országos körözés megindulhat. A korszerű rádiótechnika révén a legtávolabbi őrsök, és az utakon cirkáló járőrkocsik egyaránt 30 másodperc alatt megkapják a központból sugárzott adást. S azt folyamatosan ki is egészítik a nyomozás újabb adataival. Közben jelentkeznek a szemtanúk. A bűnügyi nyilvántartó sematikus ábrái közül kiválasztják az emlékezetük szerinti fejformát. Másokban az arc egy-egy jellemző vonása ragadt meg. Vaskos albumokban találhatók azoknak az ajkaknak, szemeknek, homlokoknak a képei, melyeket tudományos alapossággal, több mint 50.000 portréból - a sajátságos antropológiai típusok szerint - válogattak össze. A kiválasztott részletek most a kombinált diavetítőbe kerülnek. Ennek a szeme hasonló, ennek a homloka és haja, ennek az ajka és az álla, míg ennek az orra. A négy részletből mozaikszerűen összerakják az új arcot. Amit a mozik néző közönsége csak Fantomas kalandjaiban csodálhatott meg, az ma a valóságban is a bűnüldöző apparátus rendelkezésére áll. Ez a betörő is, azóta a "forró" nyárból már "hűvösre" került. (Rendőrtiszt szinkron): Mondja Karsai Tivadar, úgy látom az új lakótelepekre specializálták magukat. (Karsai Tivadar szinkron): "Azért mert ott kevésbé ismerik egymást az emberek! Idegenek nem tűnnek fel. Nem túlságosan törődnek egymással, egyijk szomszéd nem ismeri a másikat" (Rendőrtiszt, szinkron): "Emlékezete szerint hány lakásba törtek be?" (Karsai Tivadar szinkron): "Tizenöt lakásba!" (Rendőrtiszt szinkron): "Milyen segítsége volt munka közben?" (Karsai Tivadar szinkron): Többek között olyan, hogy az ajtón kinn van az cédula, - hétfőn -, hogy csütörtökön jövünk, a kulcs az első emeleten van. Ilyen hamis kulccsal majdnem az egész tömb kinyitható volt!"
Kivonatos leírás:
A nyári betörések apropóján a bűnüldözés eredményességéről készített felvételek, a nyomozók munkájával, egy letartóztatott interjújával. Lakótelepek, postai lapterjesztés, Budapesti Rendőrfőkapitányság.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_36-04