Inzertszöveg:
Folyamúszó világrekord (Csőke József, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg:
Nem fogyókúra, hanem erőmérés. Majd a tüdő befogadóképességének vizsgálata. Szénási Imre újabb távúszó rekord megdöntésére készül. Íme, a rajthely, a cél pedig messze - a távoli Budapest. Indulás előtt krémmel kenik be egész testét. Szeptember elsején 0.00-kor indul a hosszú dunai távnak. A víz hőmérséklete 17 fok. Hajnalban már a magyar Duna szakaszon úszik. A hajóforgalom olykor hullámossá teszi a folyót, ilyenkor még a kísérőcsónak is imbolyog. Szénási Imre egyenletes tempóban szeli a vizet. A kísérők néha pihenhetnek, neki táplálkoznia is úszás közben kell: az úton többek között 15 liter teát és 2.5 kg csokoládét fogyasztott. Itt már feltűnik a váci part, és újabb kilométerek után a Duna római parti szakaszán száll ki a vízből. Szénási Imre 41 óra 45 perc alatt 230 km-t úszott. Teljesítménye új folyamúszó világrekord.
Kivonatos leírás:
Szénási Imre 41 óra 45 perc alatt 230 km-t úszott a Pozsonytól(Batislava felirat) Budapestig terjedő Duna szakaszon és ez világrekord. A vállalkozás előtti egészségügyi és erőnléti vizsgálatairól, krémmel kenik be a testét, majd integet és becsobban. Csónakokkal kisérik, az úszás alatti étkezésről, fogadtatásáról látunk pillanatokat.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1967_36-05