Inzertszöveg:
Az Akadémiai Kiadó (Knoll István)
Elhangzó szöveg:
Az Akadémiai Kiadónál Magyarország növényvilágának rendszertani feldolgozásától kezdve a néprajzi gyűjtésekig a legkülönfélébb témájú tudományos könyvek sora jelent meg ebben az esztendőben is. A legszélesebb körű érdeklődés a lexikonokat kíséri. A természettudományiból a mai világ ezernyi arca tárul elénk, a penicillintől kezdve a rádiólokátoron, a rakétán, a műszaki röntgenen át egészen a kalauzhalig. Igen, ilyen is van: kalauzhal. Nálunk ülőkalauz, a tengerben úszókalauz. Az Életrajzi Lexikon II. részében megtalálhatjuk majd a nagy színészeket: Törzs Jenőt és Timár Józsefet, éppen úgy, mint Tömörkény István írót és Semmelweist. S olvashatunk például az alig ismert Mihály Dénesről, a távolbalátás egyik úttörőjéről is. Egy okmány nyomán pedig megtudhatjuk "Vidróczky Márton csavargó, betyár, szökött katona" a halotti anyakönyvi kivonat tanúsága szerint "agyonütve találtatott". A népszerű Kislexikonból most került az üzletekbe a második kiadás. Ezernyi érdekességéből ízelítőül csak néhány: a gyapotot ilyennek rajzolták le egyes utazók a XV. században. A Nobel-díjasok névsora és a Nobel-békedíj plakettje. Ilyen volt az Aranybulla pecsétje. Képek az autó történetéből. Képek távoli tájakról és egy ismert kép, Delacroix híres festménye.
Kivonatos leírás:
Kiadványok: a Természettudományi-, Életrajzi-, és Kislexikon oldalai.
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1968_49-02