Inzertszöveg:
Repülő csillagtura (Borsodi Ervin, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Végy egy részletes térképet, rajzolj bele egy frissen megadott útvonalat, válassz segítőtársat, ülj repülőgépbe és máris indulhatsz egy különös nyomolvasó játékban ég és föld között. A feladat nem könnyű. Térkép és néhány földi pont fényképe alapján kell tájékozódni, illetve ezek felett jelentkezni. Huszonhat repülőgép 62 versenyzővel szárnyra kelt, hogy megküzdjenek a legjobb légi természetjáró címért. A repülő csillagtúrában különböző típusú gépek és különböző foglalkozású pilóták vettek részt. Budapestről kiindulva e Dunántúl és az Alföld egyes területeit kellett becserkészniök a versenyzőknek. Az útvonalat szigorúan meghatározott magasságban kellett végigrepülni és bármely iránytévesztésért büntetőpont járt. A magasból szép látványt nyújt a dunántúli táj. Az Alföld felett villanyvonattal és ménessel keltek versenyre. A térkép szerint itt földi jelzésnek kell lennie. Meg Is van. A verseny értékelésénél a legjobb földet érés 5 pontot érdemelt, a gyengébb 4-et és így tovább. A dunaújvárosi ellenőrző állomásra 6 percenként érkeztek a versenyzők. A repülőválogatott keret edzője Mandl Ernő tanúsította, hogy nem csak oktatni tud. Minden jelzést felfedezett és a leszállása is jó volt. Az egybevetés során kiderült, hogy a kétnapos repülő csillagtúrát Mandl Ernő nyerte.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_16-06