1969. június
Magyar Filmhíradó26.
Kommunista és Munkáspártok Nemzetközi Konferenciája Moszkvában 971 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: EREDMÉNYES TANÁCSKOZÁS
Elhangzó szöveg: A világ figyelme Moszkvára irányult, ahol a Nagy Kreml-palota impozáns György-termében rövid 10 nap alatt történelmi számvetést tartottak 75 kommunista és munkáspárt képviselői. Rodney Arismendi, a záróülés elnöke ismertette az antiimperialista erők világkongresszusának összehívására vonatkozó javaslatot. Ennek elfogadása után a delegátusok, köztük Kádár János, az MSZMP első titkára, valamint a tanácskozáson részt vevő más testvérpartok delegációvezetői aláírtak a fődokumentumot. A záróülés másik nagy eseménye a Lenin-centenárium megünneplésével foglalkozó felhívás egyhangú elfogadása volt. Az eredményes tanácskozás befejezése után a 75 testvérpárt küldöttsége a Vörös térre vonult s ott koszorút helyezett a Lenin-mauzóleumra. A testvérpártok küldöttei egyperces hallgatással adóztak Lenin emlékének, majd a mauzóleumban is tisztelegtek a forradalom lángelméje előtt. Nagy taps köszöntötte a tanácskozás megjelent küldötteit az esti díszelőadáson, amelynek záró színpadképe és énekszáma szinte szimbolikus megjelenítője volt a kommunista világértekezleten kifejezésre jutott forradalmi egységgondolatnak.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_26-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem