1969. szeptember
Magyar Filmhíradó38.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: WHO (Róna Péter, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg: A WHO angol rövidítése az ENSZ mellett működő Egészségügyi Világszervezetnek. Tevékenységét széles körben folytatja világszerte. Többek között a táplálkozásban elmaradt területek segítésével és gyógyszerellátással. Az elmaradott országokba orvosokat küldenek, felvéve a küzdelmet betegségekkel, fertőzésekkel. A lakosság egy része így állandó orvosi felügyelet alá kerülhet. A WHO saját kórházakat állít fel olyan országokban, ahol nincs megfelelő egészségügyi ellátás. Ezen kívül fertőzött területek fertőtlenítése, valamint a járványok megelőzése és számos más tevekénység folyik a világszervezet keretein belül. A Magyar Tudományos Akadémián ünnepélyes keretek között kezdődött az Egészségügyi Világszervezet Európai Területi Bizottságának 19. ülésszaka. Az egészségügyi parlament tanácskozásán 31 állam egészségügyi minisztere, illetve miniszterhelyettese vett részt. dr. Kaladzsijev megnyitója után elsőnek Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte az ülésszak résztvevőit. A tanácskozás középpontjában a világszervezet emberbaráti tevékenységének megtárgyalása állt.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_38-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem