1969. november
Magyar Filmhíradó45.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Ujságírók tanácskozása (Csőke József, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: Sok-sok millió példányban jelennek meg a magyar újságok. A napi, heti és időszaki Iapok, a rádió és tévé rendszeresen tájékoztatják az olvasókat, hallgatókat és nézőket. Telexjelentések hozzák a hírt öt világrész országaiból. Új, friss fotók rögzítik a világ eseményeit. A szerkesztőségekből a nyomdába kerülnek a kéziratok. Havonta jelenik meg az újságírók szakmai folyóirata. Egyik legutóbbi számában a Nemzetközi Újságíró Szervezet Oktatási Központjáról tudósít. Az oktatási központ új épületének első diákjai vietnami fiatalok. Filmesek, televíziósok és fotósok tanulnak itt négy hónapon át. A Balatonszéplaki Nemzetközi Újságíró Üdülőben évente mintegy 500 külföldi újságíró pihenhet. A Magyar Sajtó Háza a legjelentősebb sajtótájékoztatók színhelye. Az elmúlt napokban négy esztendő munkájáról tanácskozott a MUOSZ közgyűlése. Barcs Sándor elnöki megnyitója után Siklósi Norbert főtitkár szóbeli kiegészítést tett a MUOSZ választmányának írásos jelentésébez. A magyar sajtó küldöttei érdeklődéssel hallgatták Pullai Árpádnak, a párt Központi Bizottsága titkárának szavait a magyar újságírók felelőségteljes munkájáról, az előttük álló fontos feladatokról. Végül a közgyűlés megválasztotta a Szövetség vezető szerveit.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_45-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem