Inzertszöveg:
07.nov
Elhangzó szöveg:
Moszkvában, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján megtartották a hagyományos katonai díszszemlét a Vörös téren. Az állami és pártvezetők, valamint a külföldi vendégek előtt vonultak fel a díszegységek. A Lenin-mauzóleum elől, az űrhajósok kedélyesen nézték az óriás rakétákat, jó ismerőseiket, amelyek egyaránt alkalmasak kozmikus, vagy földi célpontok elérésére. November 7-én az egész haladó világ megemlékezett a lenini forradalom évfordulójáról. Koszorúzási ünnepség volt a budapesti Szabadság téren is. Az Elnöki Tanács nevében Losonczi Pál és Kisházi Ödön, az Magyar Szocialista Munkáspárt képviseletében Kádár János és Biszku Béla, a kormány nevében pedig Fock Jenő és Apró Antal hozták el a megemlékezés koszorúit. November 7-ét, most 25 esztendeje már szabadon köszöntötte az ország tekintélyes része, de a veteránok visszaemlékeznek még az ötven év előtti eseményekre is. A fiatalok elzarándokolnak és elhozzák virágaikat a forradalom katonáinak emlékműveihez. Hagyományos már az is, hogy November 7-e alkalmából az Elnöki Tanács kitüntetéseket adományoz. Az ország építésében és védelmében kiemelkedő munkát végezettek közül ezidén százhúszan részesültek az Országház Kupolatermében a Munka Érdemrend, illetve a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetésben, amelyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adott át.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_46-01