Inzertszöveg:
NÉGY GÓL AZ ÍREK ELLEN (Csőke József, Fehéri Tamás, Fifilina József, Sziklay Kornél, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Jócskán akadt izgalom a Népstadionban. Különösen az első félórában, mert az írek mindenáron meglepetést akartak okozni és elszántan, önfeláldozóan védekeztek. Pedig a magyar csapat lendülettel támadott. Ott a labda Halmosi előtt, a szombathelyi fiú lő és Kelly kapus éppen csak, hogy ki tudja nyomni a labdát. Aztán Göröcs fejel, de a kapufa segíti az ír válogatott kapuvédőjét. Egy szép ellentámadás bizonyítja, hogy az írek is kitűnően játszanak és Tamás csak merész belevetődéssel hárít. És aztán megindul a magyar gépezet. A tizenhatoson belül óriási tömörülés. Elrúgják a labdát a tizenhatoson túlra. Halmosi lő és remekbeszabott gól! Olyan gól, amelyet érdemes még egyszer megnézni. A jobb oldalon fut tehát a magyar támadás és jól megfigyelhető, hogy kilenc ír játékos a tizenhatoson belül. Most jut túl a labda a tizenhatoson, Halmosi lő és bombagól! 1:0 arányban vezetünk. A második félidőben tovább folytatódnak a magyar támadások. Kelemené a labda, begurít középre, ott van Benénél, kirobban a jobb oldalon, átvágja a másik oldalra, középütt megkapja a labdát, ballal lő és gól! Ez is micsoda szép gól! 2:0 arányban vezet a magyar csapat, amikor jobbról Fazekas ível be szögletet. Az ír védelem fölszabadít. Halmosi rácsap a labdára, elhúz a jobb oldalon, Rogers megtámadja elsőre, megtámadja másodikra. Szabadrúgás! Kelemen íveli befelé, középre a labdát. Fazekas fejel, Kelly kapus kiejti, Puskás berobban, lő és gól! 3:0 Magyarország csapata javára. Szabadrúgáshoz jutunk. Kocsis áll a labda mögött jobbal lő és remekbe szabott gól! A gyönyörű gólok mérkőzésén Magyarország csapata végeredményben 4:0 arányban győzött.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1969_46-09