1970. február
Magyar Filmhíradó8.
Huszonöt éve fejeződött be Budapest ostroma 2437 megtekintés, 0 hozzászólás, 2 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A 25. évfordulón (Bokor László, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: 1970. február 13-án, Budapest felszabadulása évfordulóján koszorúzási ünnepség volt a Gellért-hegyi Szabadság szobornál. A főváros párt- és tanácsi vezetői elhozták az emlékezés virágkoszorúit a Budapest szabadságáért elesett szovjet harcosok emlékművéhez. Megemlékeztek a magyar hősökről is. A két és félezres létszámú Budai Önkéntes Ezred csaknem minden életben maradt katonája eljött az egység vérmezei emlékművéhez. A bajtársak közt ott volt az egykori egységparancsnok Variházy alezredes özvegye is. Sok legendás hőstett fűződik a Budapesten harcolt szír partizáncsoporthoz is. A Szent István parkban állították fel emlékművüket a Duna-parton, ahol huszonöt éve még tömegmészárlást végzett a náci nyilasterror, s ahol ők talán utolszor szálltak harcba a fasiszta tébollyal. És sokan azok közül, akik e harcok részesei voltak, majd a huszonöt esztendős országépítő munkában vállalták a legnehezebbet, ott voltak a Vígszínházban a Budapesti Tanács, Pártbizottság és Hazafias Népfront ünnepi estjén. A negyedszázad történelmét méltatta beszédében Németh Károly, a Budapesti Pártbizottság első titkára. A főváros érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként ezidén is odaítélték a Fővárosi Tanács aranyérmeit. A "Pro Urbe" kitüntetést a VB elnöke elsőnek Kádár Jánosnak nyújtotta át. Rajta kívül többek között Mészáros József kőműves részesült a magas kitüntetésben, mig a "Pro Arte" díjat öten kapták, közöttük Tolnay Klári színművésznő és Kazimir Károly főrendező. A Szépművészeti Múzeum kilenc kiállítási terme három hónapon át sokezer fotóval, plakáttal és más dokumentummal idézi Budapest huszonöt éves történetét. Az ötéves tervek nyomán mindinkább világvárossá fejlődő Budapest sok dokumentuma között művészi alkotások emlékeztetnek 1945. február 13-ára, a napra, amely a szó szoros értelmében is sok új életet hozott. Például az angyalföldi Mohács utcában Kis Ernőékhez. Pince mélyén, orvos nélkül, petróleumlámpánál látta meg a világot kislányuk, és mivel épp hajnal volt, Hajnalkára keresztelték. Gyorsan nőtt, cseperedett az újszülött. A régi képeket csak születésnapjain lapozgatta át szüleivel, - tavaly óta férjével együtt. Kis Hajnalka, azaz Juhári Lászlóné - akárcsak kortársai - szorgalmas, tevékeny ember. A Fővárosi Kézműipari Vállalat technikusa, és dolga-gondja, hogy divatos, szép ruhában járjanak a pestiek. Február 13-án együtt ünnepelte 25. születésnapját Kis Hajnalka és szülővárosa, az új Budapest.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_08-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem