1970. február
Magyar Filmhíradó9.
Új termékek a Debreceni Műanyaggyárból 2128 megtekintés, 0 hozzászólás, 2 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Új gyár Debrecenben (Borsodi Ervin, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg: A Hajdúság fővárosa új ipari létesítménnyel lett gazdagabb, mégpedig nem is akármilyennel. Ebben a gyárban 1970 januárja óta rendszeresen termelnek műanyag cikkeket. Ez a kristályos anyag a polisztirol. Ez a hosszú cső szippantja a gépbe, ahol szinte pillantok alatt formálódik elegáns, higiénikus bevásárlókosárrá. A korszerű gyárban megfelelő sablonokkal különböző rendeltetésű tárgyakat állítanak elő a gépsorok. Ez a gépóriás a legnagyobb a hazai műanyagiparban. Nyolcszáz fokra hevítve, ezerötszáz tonnás nyomással sajtolja ki a boros és sörös rekeszeket. A korábbi másfélórás művelet helyett itt öt perc alatt születik egy-egy új darab. Mezőgazdaságunk fejlődése megnövelte az öntözőcső-szükségletet is. A debreceni gyárban naponta hatezer folyóméter különböző PVC-cső készül. A gépek kiszolgálásánál alig látni embert, úgyszólván minden lényeges műveletet az automaták végeznek el. A műanyag más jó tulajdonságai mellett csekély súlyával is kitűnik. Ez a száz méteres csőkoszorú alig húsz kiló súlyú. És íme, megszületett a közismert kuka - műanyag változatban. Súlya alig nyolcada, ára pedig egyharmada a réginek. A debreceni ABC önkiszolgáló kosarai hamar népszerűsitik a hazai gyártmányt.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_09-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem