1970. november
Magyar Filmhíradó46.
Fogyasztóvédelmi ellenőrök budapesti húsüzletekben 1419 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: A fogyasztók védelmében (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg: A lakosság bejelentése nyomán jártunk Újpesten, a Papp József téren, a szentesi Felszabadulás Tsz boltjában. A szalonna már első látásra sem bizalomgerjesztő. A raktárban is meglepő látvány fogad. A szalonnát nem a horgokra akasztották, hanem már hónapok óta így egymásra halmozva tartják. A súlyos gondatlanság eredménye, hogy a félmázsa szalonna annyira megavasodott, hogy szinte ehetetlen. Az érzékszervi vizsgálatot megerősíti a laboratóriumi analízis. Az apróra vágott szalonnát üvegpohárkákban megolvasztják, majd kémcsőbe töltik. A megfelelő vegyszerek hatására az alja színessé válik: ez vitathatatlanul bizonyítja az avasságot. A Fővárosi Tanács ellenőrei jogosan vonják ki a forgalomból a romlott szalonnát. Az ellenőrzés második állomása a Tolbuchin körúti csarnok KÖZÉRT húsboltja. A darált hús itt soron kívül kapható, s amint látható, vagy kilónyi húst előre le is daráltak. Még a gép is tele van darált hússal. Pedig ez szigorúan tilos, mert így a vásárló nem látja, hogy milyen részből készült a darált hús, másrészt a darált hús tárolása az egészségre is káros lehet. Akadt itt másik hiba is. A karaj kilója negyvennégy forint, a zsíré pedig húsz. Ám szinte minden darab karajon jócskán hagytak zsírt is. Így aztán a zsírért is a karaj árát fizeti a fogyasztó. Ezen a négykilós karajon a szabálytalanul rajtahagyott zsír majdnem negyven dekát nyomott. A húsbolt vezetője a vágóhidat hibáztatja. Elmentünk tehát a vágóhídra is, ahol azt tapasztaltuk, hogy a félsertésekről a szalonnát a lehető legnagyobb gondossággal vágják le, s a nagyolás után többször is leszedik a maradékot, sőt a félsertéseket kiadás előtt ismét letisztítják. Végül aztán minden darabot átnéz a KÖZÉRT Húselosztó átvevője, s ami ellen kifogása van, azt nem köteles átvenni. S ha a boltba mégis zsíros karaj kerül, a fogyasztó akkor sem károsodhat. A hentesüzletek karaj árban csak karajt árusíthatnak.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1970_46-05

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem