1971. május
Magyar Filmhíradó19.
A Gyarmati Ifjúság Napja Brazzaville-ben 415 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Brazzaville-i jelentés (Szörény Rezső, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: A DIVSZ az idén a Kongói Népköztársaság fővárosában, Brazzaville-ben tartotta a Gyarmati Ifjúság Napját. Az öt világrészből érkezett küldöttek szolidaritásukat nyilvánították a portugál gyarmatosítók ellen küzdő angolai, mozambiki és guinea-bissaui néppel. Az ünnepségsorozat színhelye Brazzaville. Ősi negyedének érdekes piaca a Bakongo, ahol mindent megtalálhat az ember, amire csak szüksége van, amerikai mogyorótól a legkülönbözőbb élelmiszereken át a szabadtéri hölgyfodrászig. Itteni divat szerint a lányok haját hosszú drótszálakra tekerik, s így kevesebbet kell vele törődni a nagy melegben. A fagylaltárus itt is a gyerekek között a legnépszerűbb. Fagylaltos ládáját biciklin tolja a piac egyik sarkából a másikba. A belváros új épületei az éghajlatnak megfelelően szellősek, a széljárás irányába épültek. Az 1969-es népi forradalom óta már felépült az első három új munkás lakóház, új kórházat is építettek. Bővítették a városias negyedet. Jellegzetes ívelt építkezést találunk a főutcákban. Az árkádok utcájában a nagy magazinok előtt is kipakol az utcai árus. Szélesen hömpölyög a Kongó. Egy pillantás a kikötőről a túloldalra, a szemközti kinshasa-kongói partra. Itt, Brazzaville-nél három és fél kilométeres a folyó, de lejjebb vannak szakaszok, ahol öt-hat kilométerre is kiszélesedik. Este a főtéren lelkes nagygyűléssel fejeződött be a brazzaville-i ünnepség. A kongói fiatalok ezrei tüntettek a gyarmati népek igazságos ügye mellett.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1971_19-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem