Elhangzó szöveg: Némelyiken úgy csillog a kilincs, mint divatos nő ruháján az ékszer. Tömzsi kopogtatók, kecsesen hajló formák, vasak keményre, mégis könnyedre kalapálva. Lekerekítette őket az idő, a piros, a fehér, a sárga glaszékesztyűk. Kapuk. Befogadók, kitaszítók. Fejedelmien gótikusak, komoran középkoriak, pompásan barokkok, szelíden romantikusak vagy szecessziósak. Egyikükhöz méltányos volt az idő, a másikhoz kegyetlenebb. Kapuk. Ázottak, szakadtak, kopottak, elvénültek. A mesékben tüzet köpködő sárkányok, vad manók és boszorkányok őrizték a csodák, a vágyak bejáratát. Ezeket a kapukat kőóriások, mozdulatlanná merevült madonnák, vidám, huncutképű angyalkák vigyázzák. A titokzatos kapualjakat figyelik merev kőszemükkel, óvják a birtokot a félbemaradt kőmozdulattal, tartják súlyos kővállaikon a házat. Kapuk. Az egyiken Széchenyi kopogtatott, a másikon Petőfi viharzott kifelé, a harmadik előtt Déryné lépett ki a konflisból. És meg-megállva a kapuk előtt, sejtelmeken, emlékeken, csillogó képzelgéseken, kosztümös ábrándokon szól át néha a történelem.

Kivonatos leírás: