Elhangzó szöveg: Ezekben a napokban tölti be 65. életévét a nyugat úgynevezett harmadik nemzedékének jelentős prózaírója, Kolozsvári Grandpierre Emil. (szinkron riport: "Most akkor néhány szót beszélek az írói módszeremről, azt hiszem, ez érdekelni fogja a közönséget. Hát, ez több részre oszlik, egy része, hogy az ember adatot gyűjt, nekem erre a célra itt vannak ezek a füzeteim, amibe éjjel-nappal feljegyzem mindazt, ami eszembe jut. Amikor ebből valami lesz, mondjuk tanulmány, vagy esszé, azt beteszem valamelyikbe ezek között a skatulyák között. Ebbe például, ebbe a skatulyába van a "Csendélet prézlivel" című szatírás kötetnek az anyaga. Itt a következőbe viszont egy komolyabb novelláskötetnek az anyaga található, ebből egyelőre nagyon kevés készült el. Ezeket majd mindig ide teszem, mint ahogy a többi skatulyában is mindig van egy-egy készülő kötet, itt pl. a "Tegnap" című regényemet folytatom, annak az anyaga van benne, ami meg fog jelenni rövidesen, az "Utolsó hullám" címen. Azután itt tanulmányokat gyűjtök, és így tovább, mindegyikben van valamilyen anyag. Mint minden író jóformán az egész világon, én is versekkel kezdtem a pályámat, kis híján végzetes sikerrel. Megjelent egy versem 17 éves koromban Kolozsvárt az egyik napilapban és a híres szerkesztő, az Erdélyi Helikon szerkesztője, Kuncz Aladár, azt mondta, hogy a vers remek, és így kell folytatni és ezt ajánlotta a fiatal költőknek követendő például. Ehhez a sikerélményhez később társult még egy. Pécsett jártam egyetemre és ott összejöttünk néhányan barátok. Mindegyikből lett valaki. És kölcsönösen dicsértük egymás verseit, mert valamennyien írtunk verset. S én ebben a hitben írtam verset körülbelül 10 éven keresztül, hogy tehetséges vagyok. Míg egyszer egyik barátom elém állt, rám nézett és azt mondta, Te Emil, szeretnék én kérni tőled valamit. Mit? – kérdeztem én. Azt mondja, hogy soha többé ne írj verset. Ez olyan volt, mint egy mellbevágás. De az agyam úgy működött, mint egy elektronikus számológép, és rögtön átértettem és újraéltem mindazokat a gyötrelmeket, amit versírás közben szenvedtem, és éreztem, hogy rosszak a verseim. Egy másodperc habozás után kezet nyújtottam neki, azóta nem írtam verset, ami nekem végtelen megkönnyebbülés, és azt hiszem, a magyar irodalomnak is haszon, mert esetleg most több lenne egy rossz versíró Kossuth-díjas költővel.

Kivonatos leírás: