Elhangzó szöveg: Korunk technikája elképzelhetetlen a gépi forgácsolás nélkül. Ma már természetes, hogy akár a legkeményebb anyagokból szinte tetszés szerint állíthatunk elő bármilyen idomot. Öt-hatezer évvel ezelőtt, az ókori Egyiptomban született meg a forgácsológépek őse, a pergőfúró. Ekkor még egyszerű vonókötéllel hajtották meg a kéziszerszámot. A népvándorlás korában a mongolok nyilaik készítésénél a fúrót már szilárd állványba építették. Ugyancsak Keleten alkalmazták először a mai esztergák ősét, amikor a hengert vízszintes síkba állították és magát ezt kezdték alakítani. Mikor pedig Indiában a tengelyhez külön munkadarabot erősítettek, valójában az esztergálás minden alapelve ismertté vált. Most már csak a forgás sebességét és egyenletességét kellett megoldani. A középkor elején ez a szerkezet forradalmi újítás volt. További fejlődést jelentettek az első áttételek és a forgást könnyítő csúcsok. De bármennyire fokozták is az áttételeket, az emberi erő csupán fa, legfeljebb csont esztergálására volt elegendő. Németalföldön a középkor végén nagy rönkök megmunkálásánál ugyan alkalmazták már a vízierőt is, de még ez sem vezethetett el a fémforgácsoláshoz. Leonardo da Vincinek és kortársainak faesztergáját állítható csúcsával, pedálos, lendkerekes meghajtásával hosszú évszázadokon át használták asztalosok, szobrászok, sőt még művészkedő főurak is. Fémforgácsolásról azonban csak az erőgépek megjelenése óta beszélhetünk. A szíjáttételt felváltják a fogaskerékáttételek egyre finomodó rendszerei. A különböző feladatokra kimunkált profilkések befogása szilárd és változtatható lesz, feltalálják a szerszám mozgatásának úgynevezett gépi előtolását, a szupportot. Megjelennek az esztergák törpéi és óriásai. Kialakulnak a programautomaták. A forgácsolásban is mind nagyobb teret hódít az elektronika. Ötezer év lassú fejlődése után így szinte egyetlen évszázad forradalmi változásai vezetnek a mához.

Kivonatos leírás: