Elhangzó szöveg: Kórházakban, gyógyintézetekben nap mint nap kemény küzdelem folyik a betegségek, a fájdalom ellen. De, mint sok esetben látni fogjuk, a hozzátartozók, az ismerősök akaratlanul is akadályozzák a gyógyulást. Amikor üt a látogatás órája, ostromlott várhoz hasonlít a kórház. A tisztaság a gyógyulástól elválaszthatatlan. De csak addig, amig a látogatók be nem rendezkednek a kórtermekben. Mert hát hova is pakoljanak kabátot, szatyrokat, bukósisakot? A nem éppen sterilnek mondható utcai ruhákban is sajnos odaülnek a beteg ágyára. A megfelelő kórházi ellátás mellé csaknem mindig megérkezik a jó hazai is. Gondoskodásból és szeretetből ugyan, de kiadós lakomát rendeznek. Hadd egyen a beteg, akinek mellesleg diétát írt elő kezelőorvosa. A társalgás nem kedélyes itóka nélkül. Egy-egy pohárka úgy vélik nem árthat meg. Az orvosnak azonban nem ez a véleménye. A látogatók kifogyhatatlanok a leleményességből. Persze mellettük szól, hogy aggódnak hozzátartozóikért, szeretteikért. Ebbe a szobába például tilos a belépés, hiszen frissen operált vagy súlyos beteget helyeznek ide. Mégis, ha jobban megnézzük, ez a kórterem is inkább egy vasúti váróteremre hasonlít. S természetesen az események középpontjában a beteg áll, akinek pedig csendre, pihenésre, nyugalomra lenne szüksége. Mindezek után nem csoda, sőt törvényszerű, hogy a látogatások után a betegek állapota rosszabbodik, a súlyos betegeké nem egyszer válságosra fordul. Ilyenkor az ügyeletes orvosnak haladéktalanul be kell avatkoznia, hogy megelőzze vagy felszámolja azt, amit a látogatók nagy szeretetükben maguk után hagytak.

Kivonatos leírás: