1972. július
Magyar Filmhíradó27.
Magyar fiatalok az NDK-ban 6511 megtekintés, 0 hozzászólás, 21 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Magyar fiatalok az NDK-ban (Kiküldött munkatársak: Gondi Mária, Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg: A Német Demokratikus Köztársaságban szerte az országban több mint tízezer magyar fiatal él és dolgozik. A német filmhíradó vendégeiként megkerestük ezeket a fiatalokat, hogy megismerkedhessünk mindennapi életükkel. Első állomásunk az Elba-menti Drezda volt. A város utcáit járva a magyarokat kerestük. Végül is szállásukon találkoztunk az itt élő magyar lányokkal, fiúkkal. (szinkron: "Gondoltunk rá a barátommal otthon, jó lenne megismerni egy másik népet, vagy hasonló dolgokat, hogy élnek, mit csinálnak. Aztán később elvetettük. S egy reggel jött hozzám a barátom úgy kora reggel, 8 óra körül, feltett egy kérdést, nem akarsz-e az NDK-ba jönni? Én nem tudom, próbáljuk meg.") Szóval valahogy így kezdődött. Most itt dolgoznak, modern, jól felszerelt lakásokban élnek. Maguk takarítják, csinosítják otthonukat. Rá vannak utalva az önállóságra. A lányoknál példás a rend, tisztaság. Szeretik ideiglenes otthonukat, szeretnek itt lenni. (szinkron: "A legtöbb lány azért jött az NDK-ba, hogy németet tanuljon, megismerje az NDK-ba az életet. Hát, a kereseti lehetőségről, körülbelül ugyanolyan a kereseti lehetőség, mint otthon, 4-500 márka. Úgy érzem, hogy minden velem egykorú fiatal szeret egy kicsikét más környezetbe kerülni, egy kicsit mást látni. És miután a szüleim elég felvilágosult, értelmes emberek, hát egy szót se szóltak az ellen, hogy kijöjjek, sőt, helyeselték is. Teljesen magunkra vagyunk utalva. És itt ebbe a három évbe úgy érzem, hogy az önállóság terén is, a felnőtté válás terén, ha jól kihasználja az ember ezt az időt, körülbelül 10 évet okosodhat, de ha tényleg kihasználja.") Újdonsült ismerőseink elkalauzoltak bennünket az Elbán túl Drezda egyik peremvárosába. Mielőtt tovább indultunk, megkóstoltuk a jóízű német főttkolbászt és a kitűnő szász sört. Jó négyszáz kilométerre Drezdától a Balti-tenger partján ismét a magyar fiatalokkal találkoztunk. Warnemünde, Rostock szomszédságában az NDK hajóiparának központja. Az óriási Warnonwer hajógyár műhelyeiben kerestük fel ifjú honfitársainkat. Zömében szakmunkás képesítéssel, marósokként, esztergályosokként, forgácsolókként dolgoznak itt épp úgy a lányok, mint a fiúk. Akad köztük gépkocsivezető és darukezelő is. Így a gyárból kikerülő hatalmas tengerjáró hajók építéséből az együttműködő magyar kezek is kiveszik részüket. Nekünk szokatlan, nem mindennapi látvány a tenger, a kikötő. Az egyik fiú el is mondta, hogy kedvelt időtöltése az, hogy a gyári munka után kimegy a kikötőbe, csodálni az érkező vagy kifutó hajókat. De nem mindig akad rá idő. Mert a munka mellett komoly elfoglaltságot jelent itt a tanulás is. (szinkron: "Az élet, hát itt munkából áll, ez az első. Itt dolgozni kell plusz tanulni, mert aki itt nem tanulja meg ebbe a három évbe, ha kint marad a nyelvet, akkor, hát szerintem eláshatja magát egész finoman. In der DDR gibt es dreimal zeiten. Das frühstück, das mit, das mittagessen, und das abendessen. Mein frühstück morgen zwischen.") Az NDK-ban dolgozók KISZ szervezetei rendszeres nyelvoktatás szervezésével, jelentősen hozzásegítik ezeket a munkásfiatalokat ahhoz, hogy három évi kint tartózkodás után jó német nyelvtudás birtokában térhessenek haza. Warnemündében a hangulatos, folyton eleven halászkikötőtől nem messze, talán száz méterre a tengerparttól van a magyarok otthona. A szálló KISZ klubjában jönnek össze esténként. A tánc, olvasás, társasjáték kellemes szórakozást és kikapcsolódást nyújt a nem éppen könnyű napi munka után. Az udvarlás ezúttal kitűnő nyelvgyakorlás is, hiszen a kislány ezúttal német. Szabad szombatjaikon a fiatalok egy része a tengerparti strandon tölti idejét. A csoport többi tagja motoros kirándulásra indul. Így élnek, dolgoznak, tanulnak és szórakoznak a Német Demokratikus Köztársaságban élő magyar fiatalok.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1972_27-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem