Inzertszöveg:
Az ember kérdez, a gép válaszol (Mata János, Szabó László)
Elhangzó szöveg:
Bár mindennapi életünkben a számítógépek egyre nagyobb teret hódítanak, sokan még mindig hajlamosak arra, hogy szinte misztikus tulajdonságokkal ruházzák fel ezeket az elektronikus berendezéseket. Pedig a gépek mögött emberek vannak, ők tervezik és üzemeltetik is őket. Felépítésük és működésük logikus, bárki megtanulhatja azt. Tegyünk egy próbát. Mágnesgyűrűt látunk. Ha ezen áramot vezetünk át, a gyűrű meghatározott irányú mágneses állapotba kerül. Ellenkező irányú áram hatására a mágneses állapot is megváltozik. A mágnes egyik állapota a 0 számjegynek, a másik az 1-es számjegynek felel meg. A két állapotot igen és nem állapotnak is nevezhetjük. Az egyes tehát az igen, a nulla a nem állapot. Ebben a tároló, vagy memóriaegységben több, mint 50.000 ferritgyűrű van, vezetékre felfűzve. Az ilyen elemek, mint ezek a mágnesgyűrűk is, a két állapotú elemek. A két állapotú elemek alkalmazása miatt javasolta Neumann János magyar matematikus, hogy ne a 10-es, decimális, hanem a kettes, bináris számrendszert használják. Négy darab kétállapotú elem segítségével ugyanis bármely számot, fogalmat le lehet írni. A bináris számrendszerrel már a számítógépek könnyedén dolgoznak. A számítógép nem gondolkodik. Tárolója, áramkörei, logikai rendszerei és egyéb berendezései segítségével az ember által meghatározott program szerint működik. Ezt lyukszalagon, lyukkártyán vagy mágnesszalagon viszik be a gépbe. A számítógépek logikája alapjában véve egyszerű, mondhatnánk "Kolumbusz tojása". Van otthon tojás? Igen. Vegyen elő egy lábost. Elővette? Igen? Nem? Igen! Tegyen a lábosba egy tojást! Beletette? Igen? Nem? Igen! A számítógép tojásfőzéshez is ért? Igen, de csak akkor, ha megtanítjuk rá. Ehhez a tojásfőzés folyamatát olyan elemi lépékre kell bontani, melyekre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. A választás lehetőségeit is előre kell elkészíteni, és mindezt a 2-es számrendszerben kifejezve a számítógépbe táplálni. De dönteni mindig az embernek kell. Magyarországon kis számítógépet gyártunk. Ezt a típust a Központi Fizikai Kutató Intézetben dolgozták ki. Ma már ezek a gépek nemcsak a fizikusok munkájában, de az élet számos területén is hasznos segítséget nyújtanak. Így egyre nő a szerepük az oktatásban, az orvosi, biológiai és gyógyszerkutatásban, a gyógyításban és a kórházi betegnyilvántartásban. Az üzemi adatnyilvántartásban. A számítógépeknek még a sörhöz is köze van. A Kandó Főiskolán tervezték ezt a minőségvizsgáló célszámítógépet, 5 óra helyett, 3 perc alatt állapítja meg a sör minőségét.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1972_50-02