Inzertszöveg:
Parkolóház (Borsodi Ervin, Fifilina József)
Elhangzó szöveg:
Fővárosunk gépkocsiforgalma az elmúlt esztendőkben rohamosan fejlődött. A belvárosé megháromszorozódott. A szűk mellékutcák és a belváros hagyományos parkolóhelyei képtelenek befogadni a leálló autókat. Ilyen kritikus helyzetben adták át a Martinelli téren az ország első parkolóházát. [dr. Makovecz István r. ezredes, a BRFK Közlekedésrendészet vezetője]: "Közismert a belváros parkolási problémái. A belvárosban körülbelül hatezer kocsi részére van parkolási lehetőség, most mintegy kilencezer kocsi szeretne parkolni itt a nap minden órájába. Különösen súlyosbítja a helyzetet, hogy az itt dolgozók kocsijaikkal idejönnek a helyükre és mintegy 6-8 órát parkolnak, addig, amíg dolgoznak." Az autósgondokat enyhítő tizenegy szintes épület három évig épült és ötvenötmillió forintba került. A parkolóház egy-egy szintjén két oldalra állhatnak a kocsik. A belső közlekedést spirálisan haladó utakkal biztosították. A parkolásért óránként öt forintot kérnek. Az épület nappal parkolóhely, éjjel az állami vállalatok garázsa. Összesen háromszáznegyven kocsi parkolhat itt. Az alagsorban gépkocsi szervíz van. Műszaki ellenőrzést és teljes revíziót végezhetnek itt. A földszinten benzintöltő állomás van. Felszerelési cikkek is kaphatók. Még a tetőn is elfér negyvenöt autó. [dr. Makovecz István]: "Kétségtelen, hogy ez a parkolóház segít valamit a gondok megoldásán, de az előbbi szám is mutatja, hogy ez nagyon kevés még, mi bízunk benne, hogy ez az első ilyen épület, amelyet követni fog később más. Na, de addig is, amíg az épületek felépülnek, tervezünk bizonyos intézkedéseket. És csak egy néhányat, hiszen egy sorozatról van szó. Legelőször is igyekszünk még jónéhány helyet felszabadítani a parkoló kocsik részére. Itt gondolok a házak udvarára, gondolok a bizonyos átjáró házakra, ahol még mód nyílik várakozásra, ha olyan intézkedést tudunk bevezetni, hogy korlátozzuk ezt a várakozást, például a Luxus Áruház környékén korlátozhatnánk 30 percre, a bevásárlás szükséges időpontjára, akkor ez már segíthetne. Itt van egy ilyen parkolóóra. Amikor kiszáll a gépkocsivezető, akkor beállítja az órát arra az időre, ameddig várakozhat azon a területen. Tehát ez az egy mutató a várakozási idő végét jelzi. A későbbiek során azzal is kell foglalkoznunk, hogy a belváros bizonyos körülhatárolt szakaszán belül valamennyi utcára kiterjeszteni ezt a parkolóóra rendszert. Szigorúan azt jelenti, hogy egy körülhatárolt területen belül csak parkolóórával vagy parkolójeggyel lehet várakozni. A szabályokat be nem tartókat bírságolni fogják majd éppen azér', hogy a mozgó járművek számára biztosítsunk lehetőséget. Hiszen, ha körülnézünk itt, ebben a körzetben, a mozgó járművek részére fenntartott sávokat foglalják el az álló gépkocsik, ami megbénítja a forgalmat."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1973_27-01