1973. július
Magyar Filmhíradó27.
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg: Keleti Márton 1905-1973 (Szabó László, Drahos Kálmán, Farkas Kálmán)
Elhangzó szöveg: Negyvenegy magyar film előtt szerepelt ez a felirat. A negyvenkettedik sajnos már a rendező halála után fog megjelenni a Csínom Palkó című film elején. [Agárdy Gábor szinkron]: "Nekünk, kollégáknak, hogy mit vesztettünk, az, az szinte elmondhatatlan. Nekem személy szerint szörnyű veszteség, mert hiszen közel húsz évig dolgoztam vele. A filmjei 90%-ba benne voltam és játszottam, nagyon szerettem, mint embert, mint művészt. Mer' hiszen ő nem csak rendező volt, hanem egy barát. És nekünk azt hiszem, dolgozni kell tovább az ő szellemében, ezt a filmet is be kell fejezzük. És mindent elkövetünk, hogy amit ő elgondolt, és amit ő meg akart valósítani, azt mi a munkánkkal, ami még ebből a filmben hátravan, tovább tudjuk vinni és be tudjuk ezt a filmet sikeresen, az ő neve alatt fejezni." Keleti Márton hivatása megszállottja volt. Duzzadó energiával, harsányan, a moziba járó közönség nevelése és szórakoztatása érdekében dolgozott. Negyvenegy alkotása közül jónéhány örökre emlékezetes marad. Ő alkotta többek között a Janika, a Különös házasság, a Mágnás Miska, a Csodacsatár, a Butaságom története és a Kiskrajcár című filmet is. Filmjeiben hazánk szinte minden ismert színésze szerepet kapott, és nem egyet éppen ő indított el a siker útján. Mint főiskolai tanár számos, ma már ismert filmrendezőnknek is mestere volt. [Sinkovits Imre szinkron]: "A Tizedes és a többiek, az elválaszthatatlan az ő személyétől, és a Szerelmi álmok is. Megdöbbentő most itt ülni abban a szobában, ahol annyi munkája született. / A Budai Várban sétálgattunk a Liszt-film forgatása közben, amikor egyszer azt mondja nekem: Megcsináltam az Erkelt, látod, Imre, lassan elkészül a Liszt, még egyet szeretnék, a Bartók-filmet, s akkor az egy szép trilógia. Hát, erre sajnos már nem volt ideje."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1973_27-08

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem