Elhangzó szöveg: [Nagy Gábor színész hangja]: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én már kissrác koromban mozdonyvezető akartam lenni. Eszembe se jutott. A szüleim szakmunkásképzőbe küldtek. Kazánlakatos lettem, és így kerültem a MÁV-hoz. Kérdezték, hogy nem lennék-e mozdonyvezető? Dehogynem. Elmentem egy tanfolyamra. Húsz éves koromban mozdonyvezető lettem. Voltam állomási tolató, aztán vittem kistávolságú személyvonatot, tehervonatot, később személyvonatot, gyorsvonatot is. Jó egy éve expresszel járok. Hát ez, már akárhogy is nézem, rang a mi szakmánkban, a nagysebességű szint. A felelősség is nagyobb, meg hát a pénz is. Átlagban megkeresek három és félezret havonta. A mozdonyon ketten vagyunk, én, meg a vonatvezető. Ő a felelős az egész szerelvényért, meg hát neki is van figyelési kötelezettsége az úton. A sebességmérő óra mellett van egy menetrendi táblázat, azon rajta van percnyi pontossággal, hogy a vonatnak mikor, hol kell áthaladnia, mikor kell megérkeznie. Ez szentírás. A menetidő betartása miatt gyakori a 100 km-es sebesség. Nappal vagy éjjel, esőben, ködben mindegy, menni kell. Az ilyen százzal menő szerelvénynek kábé fél kilométer a fékútja még gyorsfékkel is, szóval nagyon oda kell figyelni. De azért jó érzés, hogy az ember százzal söpör, és ott jön mögötte ötszáz tonna. Meg ezer ember. Vagy több is. Néha szeretném, ha ismernének. Egy-egy sorompókezelő vagy forgalmista kivételével egész úton nincs személyes kapcsolatunk a külvilággal. De azért érzem a jelzőkről, a leeresztett sorompóról, hogy egy bonyolult szervezet szinte kézről-kézre adja a vonatot állomástól állomásig. Ez jó érzés. Csapatmunka. Az a szokás a vasútnál, hogy a mozdonyvezetőt "mester úrnak" szólítják. Most már megszoktam, úgy látszik öregszem, de eleinte irtó fura volt, hogy "mester uraznak". Persze csak szolgálatban. Amikor megérkezem a célpályaudvarra és az utasok kiszálltak, akkor én kihúzatok egy mellékvágányra. Minden állomáson van pihenőhelyiség a személyzetnek. Kell egy kis lazítás a több órás figyelem után. Pesten albérletben lakom, a szobám körülbelül olyan, mint ezek a pihenőszobák. Csak aludni járok haza. A szüleim a Nyírségbe élnek, tsz-be vannak. Nővérem a postánál dolgozik. A két öcsém, ikrek, persze ők is mozdonyt szeretnének vezetni. Ritkán járok haza. A szolgálati beosztás nem igen engedi. Egyelőre egyedül élek. Így teljesen önellátó vagyok, ezt úgy értem, ahol éppen megéhezem, ott eszem. Mi nem úgy vagyunk, mint a repülők, hogy külön van pilóta, és az úgynevezett földi személyzet. A mozdonyvezető egyszemélyben szerelő, fedélzeti technikus és pilóta is. A mozdonyt én tartom karba, ha nem kell hozzá műhely. A visszaút, az a szolgálatnak a nehezebbik része. A szabadidővel az a probléma, hogy a beosztás, vagy, ahogy mi hívjuk a forda, egy nap szolgálatból és egy szabadnapból áll. Ha ma este végzek, akkor holnap éjjel dolgozom újra. Hát, így elég nehéz gazdálkodni a szabadidővel. Járok egy lánnyal. Ha minden jól megy, összeházasodunk. Ő is a MÁV-nál dolgozik egy óvodában, ahol persze minden kissrác mozdonyvezető akar lenni. Garda Béla vagyok, 22 éves. Dízelmozdony-vezető."

Kivonatos leírás: