Elhangzó szöveg: Szudán, Ghána, Kamerun, Togo, Malgas Köztársaság, Nigéria, Guineai Köztársaság, Kenya, Zambia, Bissau-Guinea. Bissau-Guinea 1945 óta a negyvennegyedik függetlenné vált ország Afrikában. 1973. január 20-án este fél 11-kor Conakryban a portugál gyarmati hadsereg katonái meggyilkolták Amílcar Cabralt, a Bissau, azaz Portugál-Guineai és Zöldfoki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártjának, a PAIGC-nek vezetőjét. Cabral vezetője volt annak a mozgalomnak, amely a három portugál gyarmat egyikén, Portugál-Guineában már kétharmad részét felszabadította az országnak. A másik két gyarmaton, Angolában és Mozambikban egyidejűleg folyik a harc a portugál gyarmatosítók ellen. [Sztankay István]: „Szén vagyok. És kegyetlenül kitépsz a földből, és bányáddá teszel, főnök. Szén vagyok, és meggyújtasz engem, főnök, hogy szolgáljalak örökké, mint hajtóerő. De örökké nem szolgállak, főnök. Szén vagyok, és égnem kell, igen, és égésem erejével égetni el mindent, főnök. Szén vagyok. Égnem kell kitépetten a földből, élve égnem, mint a kátrány. Testvérem, hogy ne legyek a te bányád, főnök. Szén vagyok. Égnem kell. Égésem tüzével égetni el mindent, főnök. Igen. A te szened leszek, főnök.” Cabralt azért gyilkolták meg a portugálok, hogy megakadályozzák, vagy késleltessék Portugál-Guinea függetlenségének kikiáltását. Így vallott erről egy évvel halála előtt, 1972-ben, magyarországi látogatásakor az afrikai vezető. [Cabral magyar hangja]: „Portugália és szövetségesei nem akarják, hogy országunk szabad legyen, mert így az afrikai kontinensen hídfőállást tarthatnak fenn az imperializmus számára. Országunk jelentősége az ő számukra ebben van. Nem abban, hogy mondjuk, Portugália jobban kizsákmányolna bennünket az idén, mint tavaly, hiszen már az ország területének kétharmadát felszabadítottuk. Hanem abban a tényben, hogy Portugália nálunk akar példát statuálni Angola és Mozambik számára. Mint tudja, országunk területének nagyobb részét már felszabadítottuk. Kiépítjük közigazgatásunkat, fejlődésben lévő állam vagyunk, kifejlesztjük az államszervezetet. Ki tudjuk alakítani a népi államot még akkor is, ha területünk nagy részét megszállva tartják. Megtesszük az előkészületeket az általános választásokra. Létre akarjuk hozni az alkotmányozó népi gyűlést az országban.” A fegyver nem magasabb rendű, mint a szerszám. Ha az egyik puskát vesz a vállára, a másik kapát, a kettő közül a szerszám a fontosabb. Mert azért fogunk fegyvert, hogy kiűzzük a portugálokat. De azért akarjuk kiűzni a portugálokat, hogy megvédjük azokat, akiknek a kezében szerszám van. A mi harcunknak csak akkor van értelme, ha a nép nem fél azoktól, akik fegyvert viselnek. Portugál-Guineát, Angolát és Mozambikot politikai, gazdasági, katonai tekintetben állandóan támogatják Közép- és Dél-Afrika függetlenné vált országai, így például a Guineai Köztársaság, Brazzaville-Kongó, Tanzánia, Zambia és más országok. Így Afrika különböző pontjait fűzi össze a közös harc, a harc a neokolonializmus ellen. [J. Nyerere, Tanzánia elnöke magyar hangja]: „Azt hiszem, sokféle út vezet a szocializmushoz. Bizonyos emberek azt hiszik, hogy csak egyetlen út vezet oda. Mások viszont azt mondják, nem, lehetetlen, hogy csak egyetlen út van, hiszen sok ország halad a szocializmus felé, más-más történelmi háttérrel, különböző társadalmi berendezkedéssel. Ezért nagyon valószínű, hogy a szocializmushoz vezető utak különbözőek lesznek, bár a cél egy és ugyanaz. Ez az én véleményem. Én is a szocializmusról beszélek. De én egy teljesen más fejlődési szakaszból kiindulva beszélek róla, mint ahogy Marx tette. Én arról beszélek, hogyan lehetne megszervezni egy tisztán falusi társadalmat. Hogy onnan kiindulva fejlődjék szocialista társadalommá.” Az Afrikában folyó neokolonializmus elleni harcnak, amely harc éppúgy folyik a portugál gyarmatokon, mint a már független országokban, állomásait, módját, ütemét próbálják összehangolni az Afrikai Egységszervezet ülésein is Addisz-Abebában. A függetlenségükért harcoló és a már függetlenségüket elnyert afrikai országok potenciális veszélyt jelentenek arra a területre, amely tulajdonképpen a gyarmati viszonyt konzerválja a Dél-Afrikai Köztársaságra. Ez az ország azért is támogatja oly nagy energiával a portugál elnyomók harcát. Nagyon fontos számára, hogy Afrika gazdaságilag egyik legfontosabb és ugyanakkor legreakciósabb országa köré egy szigetelő övet hozzanak létre. Ennek a biztonsági sávnak legfontosabb országai, a fajüldöző Rhodesia, Namíbia, Mozambik és Angola. Jean Paul Sartre francia író, filozófus: "Rákos daganat gyors tovább terjedésének veszélye fenyegeti Afrikát. Ez a rák a dél-afrikai kormány mindennapi gyakorlata, az apartheid. Az apartheid nem jelent mást, mint egy európai eredetű kisebbség arra irányuló politikáját, hogy tizennégymillió afrikai, ázsiai és vegyes eredetű embert rabszolgaságban tartson. E tizennégymillió lakosnak nincsenek politikai jogai. Nem szavazhatnak, nem gyülekezhetnek, nem hozhatnak létre szakszervezeteket. E tizennégymillió lakosnak nincsenek kulturális jogai. A kormány azzal kérkedik, hogy az afrikai gyerekek 70%-át beíratták az iskolába, ám amit tanítanak nekik, összhangban áll azzal, amit Verwoerd ex-miniszterelnök mondott: Meg kell őket tanítani arra, hogy hol a helyük, vagyis először is mindenekelőtt arra, hogy a néger alsóbbrendű a fehérhez képest.” Katonai vonatkozásban a portugál gyarmatoknak jelentős stratégiai szerepük van. Így próbálják megerősíteni a NATO pozícióit az Atlanti-óceán déli részén. Ennek egyik legfontosabb láncszeme Portugália, és a Dél-Afrikai Köztársaság szövetsége. A portugál katonák hat hónapos kiképzésük első szakaszában tanfolyamokon sajátítják el a gerillaellenes hadviselés elméletét, amelyből vizsgát tesznek. Ezeket a tanfolyamokat rendszerint olyan tisztek vezetik, akik már előbb speciális elméleti- és gyakorlati kiképzésben vettek részt. Az algériai háború folyamán számos portugál tisztet Algériában, a „felforgató háború” francia specialistái részesítettek katonai kiképzésben. Sok más tisztet az Egyesült Államokba küldtek, ahol kommandó- és tengerészgyalogosi tanfolyamokon vettek részt és tanulmányozták az amerikai hadseregnek a vietnámi nép ellen alkalmazott összes fogását. 1960, Kongó, ma Zaire. Négy éves súlyos polgárháború tör ki, belga részvétellel. 1960, Dél-Afrika. Rendőrsortüzes tömeggyilkosság, százezrek kényszerlakhelyre telepítése. 1961, Kongó. Meggyilkolják Patrice Lumumbát és két társát. 1961, Burundi. Meggyilkolják a miniszterelnököt Rwagasore-t. 1966, Ghána. Erőszakkal megdöntik Nkrumah haladó rendszerét. 1968, Csád. Négyéves háború kezdődik, francia intervenciós csapatok részvételével. 1969, Mozambik. Megölik Mondlanet, a mozambiki szabadságharc vezetőjét. 1970, Guinea. Portugál segédlettel inváziót kísérelnek meg az ország ellen. 1973, Portugál-Guinea. Meggyilkolják Amilcar Cabralt, a szabadságharc vezetőjét. Az utóbbi néhány év legmegdöbbentőbb gyilkosságainak, intervencióinak, az imperialisták által támogatott polgárháborúinak fényében még jelentősebbé, még fontosabbá válik a három portugál gyarmat partizánjainak harca. [Sztankay István]: „Szén vagyok. És égnem kell, igen. És égésem erejével égetni el mindent, főnök. Szén vagyok. Égnem kell kitépetten a földből, élve égnem, mint a kátrány, testvérem, hogy ne legyek a te bányád, főnök. Szén vagyok. Égnem kell. Égésem tüzével égetni el mindent, főnök. Igen. A te szened leszek, főnök.”

Kivonatos leírás: José Craveirinha: "Néger kiáltás" c. versét elmondta: Sztankai István. Fordító: Simor András. A Bissau-Guineában készült felvételek többségét a Híradó munkatársai készítették. Munkatársak: Farkas Kálmán, Rigó Mária, Nádasi László, Dudás István, Kassai Tamás, Sugár András, Kis Csaba, Janovics, Sándor, Mátrai Mihály. Szakértő: dr. Kende István, dr. Marton Imre. Rendező: Gárdos Péter.