1974. szeptember
Magyar Filmhíradó38.
Magyar munkások Greifswaldban 2681 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: "Nord" Atomerőmű (Kolonits Ilona, Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg: [Inzert]: "Eddig két filmriportban számoltunk be a paksi atomerőmű építéséről. Pakson dolgoznak majd azok a szakembereink is, akiket most az NDK-ban kerestünk fel." A Keleti-tenger szomszédságában fekszik a 700 éves egyetemi város, Greifswald. A város nemcsak műemlékházairól, ősi egyeteméről és ódon templomairól ismert. Ez volt az egyetlen német város, amelyet a második világháború alatt harc nélkül adtak át a Vörös Hadseregnek. Petershagen ezredes hőstettét a "Lelkiismeret lázadása" című könyvéből és a róla készített népszerű filmből is ismerjük. Greifswald, ez a szép ősi város ad ma lakhelyet a Nord atomerőmű dolgozóinak. A közeli Lubminban felépült és már működik az erőmű első gépegysége, ugyanakkor folyamatosan épülnek az atomerőmű további egységei. Ebben a nagyfontosságú építkezésben magyarok is részt vesznek, ma már közel 400-an. A turbinaépítő üzemben a Magyar Gyár és Gépszerelő Vállalat brigádjai önállóan végzik a szerelést. Itt ismerkedtünk meg Kormány Mihállyal, az egyik szocialista brigád csoport- vezetőjével. [Kormány Mihály szinkron]: "Miskolcról jöttem ide a lubmini atomerőműbe, még 72 májusában. Turbinaszerelő vagyok. Brigádunk 20 főből áll. Jól összeszokott társaság. A német kollégák meg vannak velünk elégedve. A magyar fiúk a többi üzemben is jól megállják a helyüket. Itt éppen a borbox saválló csövek szerelését fejezik be. Az atomerőmű szíve tudvalevően a reaktor. Ott német, szovjet és magyar szerelőkből és mérnökökből komplex brigádok alakultak. Az a sötét munkaruhás, Motyin szovjet mérnök, a szemüveges pedig a magyar brigádvezető Várhegyi. A komplex brigádot erről a jóképű szakállas németről, Brollról nevezték el. A Broll-brigád az atomerőmű egyik legjobb brigádja. Az atomerőmű első gépegysége már áramot termel és ebben, hát benne van a mi munkánk is. A hűtővizet a tengerből vezetik a reaktorhoz. Állandó vendégek itt a sirályok, úgy látszik kedvelik az erőmű melegebb vizét, amely kiépített csatornán keresztül folyik vissza a tengerbe. A Keleti-tenger vize egyébként nagyon hideg. Mi elég régen vagyunk már itt, de máig is didergünk benne. A munkaidőnk reggel fél 6-kor kezdődik és este fél 6-ig tart. 8 napi munka után 6 pihenőnap következik. Greifswaldban lakunk és naponta vonattal járunk ide Lubinba. Ez az új városrész az otthonunk. Amikor 2 éve ideérkeztünk, még csak 2 lakótömb állt és most meg lehet nézni milyen szépen felépült. Mi magyarok lényegében egy háztömbben lakunk a németekkel és a szovjetekkel, csak lépcsőházanként váltakozva. Nemcsak én, de nagyon sokan a családjukkal együtt vannak itt. Általában egy négyszobás lakásban 2-3 család él együtt, de még így is kényelmes. Az én feleségem a szakmájában tudott elhelyezkedni. Gyermekgondozónő egy bölcsődében. Most mi is kisbabát várunk. A szabadnapjaink alatt a pincékben klubhelységeket építettünk magunknak. Minden van: magyaros szoba, könyvtár, rex szoba. Szóval van itt lehetőségünk a szabadidő kellemes eltöltésére. A klubba gyakran jönnek közénk szovjet specialisták, előadásokat tartanak leginkább a szakmánkat közvetlenül érintő kérdésekről. Gyakran hoznak filmeket is. Ez a szovjet tudományos film például szemléltetően magyarázza a reaktor működését." Tekintsünk be az aktív zónába. A sok méteres vízréteg alatt találhatók az uránrudak, az úgynevezett fűtő elemek. Itt jön létre a maghasadás, amely a láncreakció eredményeként hatalmas energiát termel, és neutronokból, alfa, béta és gammasugarakból áll. A radioaktív sugárzás kétségtelenül veszélyes lehet az emberre, erről sohasem szabad megfeledkeznünk. De a tudósok kezében az atom, nagyszerű és hálás eszköz lesz a természet megismeréséhez és átalakításához. Ez az eszköz, ha bánni tudunk vele, teljesen veszélytelen. Az atomerőmű megfelelően méretezett, alaposan előkészített védelmi rendszerrel bír. Az aktív zónát körülvevő víz, a reaktort körülzáró súlyos, tömör beton védi a környezetet a rádióaktív sugárzástól és teljesen elszigeteli a maghasadás folyamatát. Az ellenőrzés kimutatja a teljes veszélytelenséget, nemcsak magában az atomerőműben, hanem a környezetében is. Napjainkban már a villamosenergia termelés egyik legtisztább formája, a környezetvédelem szempontjából, az atomerőművek üzemeltetése. [Kormány Mihály szinkron]: "Jók és hasznosak ezek az előadások. Itt a klubban tartjuk a brigádösszejöveteleket és a nyelvtanfolyamokat is. Németül és oroszul tanulunk. Orosz nyelvtudásra szükségünk lesz otthon is, hiszen a munkát szovjet szakértők irányítják a magyar atomerőműnél is. A vállalatunk irodájában már összegyűlt jónéhány olyan dokumentáció, amely hasznos lesz otthon. Az itteni feladataink mellett elsődleges szempont, hogy kellőképpen felkészüljünk a paksi atomerőmű szerelésére. Mondják is a német kollégák, hogy mi nagy előnnyel startolunk. Igazuk van."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1974_38-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem