Inzertszöveg:
Két vásár: 2. Helsinki (Gondi Mária, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
Helsinkiben, az Olimpiai Stadion tőszomszédságában, a budapestivel egyidőben nyitott kaput a fogyasztási cikkek vására. A kétévenként megrendezett vásáron idén 29 ország, köztük Magyaroroszág mutatta be termékeit. Az ízléses magyar pavilon árui sorában ott voltak azok a magyar italok is, amelyeket már jól ismernek Finnországban. Úgy látszik a vásárlátogatók a világon mindenütt egyformán kíváncsiak. Szívesen megkóstolják azt, amivel kínálják őket. A Helsinki vásár szembetűnő vonása az ötletgazdagság volt. Minden forgott, csillogott, villogott. Sok olyan terméket is bemutattak, amelyek megkönnyítik a háziasszonyok munkáját. Ezek között voltak a jól felszerelt, teljesen gépesített konyhák. Ismét hódít a valódi fából készült konyhabútor. De a méreteket a finn bútorgyárak bizony nem kislakásokra tervezték. A legszebb étkészleteket Leningrádból hozták. Szembetűnő volt a világítótestek gazdagsága is. A modern formáktól az ólomkristály csillárokig olyan választékot mutattak be, amely minden korosztály és pénztárca igényeit kielégíti. Újdonság ez az otthon összerakható, falemezekből készült csillár. A Helsinki Vásár, hasonlóan a Budapesti Városligetihez, már kinőtte régi helyét. A házak közé ékelt kis terület tovább nem bővíthető, ezért itt is a város közvetlen közelében, könnyen megközelíthető helyen épül az új vásárközpont. A hatalmas csarnokok az észszerűség jegyében épültek. Az ajtókat úgy tervezték, hogy kamionokkal is be lehessen vinni a kiállított gépeket, termékeket. Az építkezés érdekessége, hogy ez a terület valamikor tengerfenék volt. 40.000 köbméter iszapot kellett elhordani és helyét kővel feltölteni. Pedig Helsinkiben máshol sok a szikla. Szinte az egész város sziklákra épült. Az új városrészekben e természeti képződmények szervesen hozzáidomulnak a városképhez. Helsinki igazi varázsa a tenger. A hatalmas tengeri hajók szinte a házak tövéig futnak be. Reggelente, alig néhány méterre a nagy kikötőtől, sorakoznak az apró szigetekről érkező halászcsónakok. Itt árulják a hajnali halászzsákmányt. A mindennapi vásár, a helsinki piacnak színes forgataga ellenállhatatlanul vonzza az idegent. A hangos, nyüzsgő áradatban úgy éreztük, mintha mindenki magyarul beszélt volna. Bár egy szót sem, illetve csak egy szót értettünk: "jo". Csakhogy ez itt igent jelent.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1974_39-03