Elhangzó szöveg: Két évtizeddel ezelőtt alig múlt el nap a bányászokról és a széntermésről szóló újsághírek nélkül. A filmhíradó is szinte hetenként tudósított a bányászok hősiességéről. Ez volt a széncsata időszaka. Ekkor még a szén volt a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásunk. Ahogy múltak az évek, úgy fogytak az újságcikkek, úgy ritkultak a híradó riportok is. A 60-as évek elejétől egymásután szűntek meg azok a bányák, ahol a gazdaságosan kitermelhető szénvagyon kimerült vagy a vékony telepekben már nem volt kifizetődő a kézi művelés. Ilyen körülmények között ugyanis egy bányász műszakonként csak egy tonna szenet tudott termelni. Az átszervezés után bányáink mintegy felében megszűnt a munka. Egyes bányák korai halálát a viszonylag újszülött energiahordozók, az olaj és földgáz megjelenése csak gyorsította. Pedig a szénre, mint energiahordozóra még szükségünk van. Ezért mind a mai napig dolgoznak azok a jól gépesíthető földalatti bányák, ahol a művelés termelékeny. A leggazdaságosabban a teljesen gépesített külszíni bányászat adja a szenet. Ezért a közeljövőben óriási külszíni bányát nyitnak Bükkábrány határában. Bár ma még csak tervek és makettek jelzik a jövőt, a 80-as években, a Bükk aljában termelik majd ki a hazai szénmennyiség felét. Külszíni szénbányászat jelenleg a mátraaljai Visonta határában folyik. Itt a szén feletti fedőréteget és a feltárt szenet is teljesen automatizált ipari módszerekkel fejtik, szállítják. Ilyen körülmények között a szén termelése már határozottan gazdaságos. Egy ember pusztán a gépek irányításával műszakonként 12 tonna szenet termel. A gyors szállítószalagok az így kitermelt szenet egyenesen a felhasználó erőműbe viszik. Ez a visontai látvány már a szénbányászat jövőjét idézi.

Kivonatos leírás: