Inzertszöveg:
Csak múltja van? (Szabó D. Pál, Mussa Ibrahim)
Elhangzó szöveg:
1933. Az öreg Óbudán új típusú járművet avatnak: az autóbusz és a villamos sajátos ötvözetét, a trolibuszt. Megcsodálták, megszerették, mégsem fejlődött tovább. Megmaradt amolyan városszéli furcsaságnak. Csak öt évvel a háború után, 1949 decemberében született újjá, szovjet segítséggel. De most már a pesti oldalon, a belső városi forgalomban kellett vizsgáznia. A második bemutatkozás már igazi siker volt. Kilenc éven át mindig avattak új vonalat. Ezek helyettesítették, tehermentesítették a tömegközlekedés egyéb járműveit. A gyors, fordulékony, zajtalan, olcsó jármű a pestiek kedvence lett. 1964-ben a Pongrác úton új tároló és javítóbázis is épült. Minden jel arra, mutatott, hogy fejlődésének semmi sem vethet gátat. De időközben egyre több műszaki probléma jelentkezett. A gyártás már nem felelt meg a kor követelményeinek. Mind nehezebb lett új kocsikat beszerezni, a régiek felújítása pedig nem bizonyult gazdaságosnak. 1968-ban elhatározták a trolibusz visszafejlesztését. Néhány vonalat meg is szüntettek. Az emberi környezet védelme, az időközben bekövetkezett energiaválság azonban új távlatokat nyit a most már olcsóbb elektromos üzemű, füst nélküli járművek előtt. A trolik újra helyet követeltek a modern nagyvárosi közlekedésben. Hosszú vajúdás után végül létrejött az ipari háttér is. Korszerű Ikarus autóbusztest, új, szovjet motorokkal: ez a holnap trolibusza. A légrugós alváz, és egy sor egyéb technikai újítás teszi lehetővé, hogy ezek a járművek útfekvésben, fordulékonyságban messze maguk mögött hagyják elődeiket. Biztonságosabb lett a vezeték és az áramszedő eddig bizony meglehetősen laza kapcsolata is. Legfőbb előnyük az, hogy szakadás, vagy áramkimaradás esetén kis segédmotorjuk és akkumulátoraik segítségével akár 4-5 kilométert is megtehetnek "gyalog, teljesen függetlenül a felsővezetéktől. Az első kísérleti kocsikat már megcsodálhatták a pestiek. Hamarosan birtokba vehetik. A tervek szerint a 75-ös vonalán az összes kocsikat új típusú csuklósokra cserélik. Aztán, aztán majd meglátjuk! De addig is reméljük, a budapesti trolibusznak nem csak múltja van.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1975_03-02