Inzertszöveg:
Lázár György a Szovjetunióban (Fehéri Tamás)
Elhangzó szöveg:
Moszkva, Vnukovói repülőtér. A kormányelnöki minőségben most először Moszkvába látogató Lázár Györgyöt elsőként vendéglátója és tárgyalópartnere, Alekszej Koszigin miniszterelnök üdvözölte. Már az ünnepélyes fogadtatás perceiben megnyilvánult az a baráti szívélyesség, amely később a tárgyalásokat is jellemezte. A Vörös téren, a Lenin mauzóleumnál a Szovjetország megalapítójának emléke előtt tisztelgett a magyar küldöttség. A koszorú felirata: "Vlagyimir Iljics Leninnek, a nemzetközi proletáriátus nagy tanítójának. A Kremlben, a Szovjetunió Minisztertanácsának üléstermében közel négyórás tárgyaláson a kormányfők tájékoztatták egymást a két ország gazdasági helyzetéről, majd a hosszútávú együttműködés jegyében vitatták meg a gazdasági kapcsolatok bővítésének lehetőségeit. Miniszterelnökünket fogadta Nyikolaj Podgornij, a Legfelső Tanács elnöke is. A két nép régi, közvetlen barátsága tükröződött Lázár György és Leonyid Brezsnyev találkozásában. Az SZKP főtitkárának dolgozószobájában a nemzetközi enyhülési folyamat jegyében felmerülő új feladatokról folyt a tárgyalás. Leningrád, a Nagy Októberi Forradalom fővárosa. Az Auróra cirkáló és a Szmolnij ma már a forradalom szimbólumai. Lázár György és kísérete Lenin egykori dolgozószobájában járt, ott ahol a forradalom vezére dolgozott, vezette győzelemre a szocializmus erőit. A Téli Palota ma a világ egyik leggazdagabb múzeumának, az Ermitázsnak ad otthont. A Jubileumi Sportpalotában tett látogatás érdekessége, hogy a létesítmény alapterveinek felhasználásával magyar-szovjet mérnökcsoport már készíti Budapest számára a hasonló, de még korszerűbb Sportpalota terveit. Az 1979-re elkészülő új budapesti Sportcsarnok tizenkétezer néző befogadására lesz képes. Optikai Mechanikai Gyár. A hatalmas üzemben műszerek, teleszkópok, lézerek, mikroszkópok készülnek. Itt gyártják a hazánkban is kedvelt fényképezőgépeket és filmfelvevőket is. Ha a tárgyalások fontos eredményeitől függetlenül akarnánk képet adni a látogatásról, az hiteles lenne akkor is, ha csupán a szovjet emberekkel való találkozásokat mutatnánk be. Azután a Tu-134-es kormánygép hazafelé száll. Fedélzetén a magyar miniszterelnök és kísérete a sikeres tárgyalások eredményeit összegezi.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1975_44-01