Inzertszöveg:
A szója (Borsodi Ervin, Drahos Kálmán)
Elhangzó szöveg:
A II. világháborút átélt korosztálynak nem a legjobbak az emlékei a szójababról. Ez a szerény növény napjainkban mégis látványos világkarriert fut be. Indiában már ősidők óta fontos népélelmezési cikk. Feldolgozására kezdetleges, de kiterjedt iparág jött létre. Az indiai krónikus élelmiszerhiányban a fehérjedús szójának sokszor életmentő szerepe van. A fehérje táplálékunk nélkülözhetetlen eleme. Tudományos számítások szerint szervezetünknek naponta tíz deka fehérjére van szüksége. Az Egyesült Államokban a szója hagyományosan rangos alapanyaga az ételeknek: pástétomokat, tésztaféléket, még marcipánt is készítenek belőle. [Kurnik Ernő]: "A hazai szójatermesztés történetében a döntő fordulat a 60-as évek elejére tevődik, amikor is nálunk is felismerték, hogy nincsen szója nélkül modern állattenyésztés." Hazánkban az állati takarmányozásban jut egyre nagyobb szerephez. [Kurnik Ernő]: "Ma hazánkban a fejenkénti közvetett szójafogyasztás meghaladja a harminc kilogrammot, amely tej, hús, tojás formájában kerül a fogyasztó asztalára. Ezek a körülmények tették szükségessé, hogy újból felülvizsgáljuk a hazai szójatermesztési lehetőségeket, és egy nagyobb arányú szójatermesztés kibontakozása érdekében megtegyük a szükséges intézkedéseket." Kurnik Ernő akadémikus irányításával Iregszemcsén szójakísérleti telep működik, ahol a sokféle fajtából kiválasztás és keresztezés útján az éghajlati és talajviszonyoknak leginkább megfelelő fajtát keresik. A legkorszerűbb elektronikus műszerekkel felszerelt laboratóriumban a kutatók a szójamagvak olaj- és fehérjetartalmát, valamint egyéb tulajdonságait vizsgálják. A radioaktív izotópos besugárzás eredményeként újabb támpontokat nyernek a leghatásosabb termesztési módszer kialakításához. [Kurnik Ernő]: "Intézetünkre hárult az a feladat, hogy a szója köztermesztést újra megszervezzük, így 1973-ban kétezerötszáz hektáron, 1974-ben már tizennégyezer hektáron, az idén pedig huszonötezer hektáron termesztjük ezt az ihen értékes növényt." A Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságban idén rekordot, huszonhárom mázsás hektáronkénti átlagot értek el. A szója hazai termesztése fontos népgazdasági érdek: dollárárfolyama a világpiacon idén nyolcszorosára emelkedett és a kereslet iránta egyre nő.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1975_44-03