1977. március
Magyar Filmhíradó12.
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: Mit tudunk a földrengésről? (Szabó László)
Elhangzó szöveg: Már régóta nem rázta meg Európát olyan földrengés, mint a legutóbbi romániai. A tragikus esemény nyomán felvetődik a kérdés, mitől és hol keletkeznek a földrengések? Mitől van az, hogy egyes területeken gyakoribbak, mint másutt? Erre a kérdésre dr. Horváth Ferenc geofizikus válaszol. [dr. Horváth Ferenc]: "A föld felszíne állandó mozgásban van, bár ezek a mozgások csak évmilliókban mérhetők. Egykor a földrészek még egyetlen összefüggő tömböt alkottak. S ahogy múltak az évmilliók, ez az egységes szárazföld elkezdett repedezni, majd megindult a kontinensek vándorlása. Ezek a helyzetváltozások voltaképpen tízmillió évek alatt zajlottak le. Mai Földünknek ez a jól ismert arculata. Az elmúlt kétszázmillió év folyamán szakadatlanul tartó vándorlás sebessége évente néhány centiméter. Miként a jéghegyeknek is csak kis része látható a víz felett, ugyanígy a vándorló földrészek is jóval nagyobbak, mint ami a tengerekből kiemelkedik. A földrajzi térképábrákkal ellentétben az afrikai kontinens gyökérzete a mélyben szorosan hozzásimul Európához. A két kontinens az Alpokaljánál a jugoszláv, a görög és a török hegyláncok mentén érintkezik és Afrika földje itt a mélyben ma is évi két-három centiméternyit nyomul előre az említett hegységek alá. Ez állandó gyűrődést és a feszültség felhalmozódását okozza. Túlfeszültség esetén ezek a kőzetek megpattannak. Iszonyatos energiák szabadulnak fel és a felszínen katasztrofális földrengéseket okoznak. Az Olasz Alpok lábánál fekvő Udinét 1976-ban döntötte romba a földmozgás. Ugyanez a föld mélyében kipattanó törés volt okozója a jugoszláviai, szkopjei pusztulásnak is. A mostani romániai tragédiát ugyancsak az Európa alá tolódó afrikai kőzetlemez okozta. A nagyobb mélységből feltörő rengés még nagyobb körben hatott pusztító erővel. A mai Magyarország területén a földkéreg mozgása körülbelül tízmillió évvel ezelőtt befejeződött. A tudomány mai ismeretei szerint nálunk katasztrofális erejű földrengés nem várható."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1977_12-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem