1977. július
Magyar Filmhíradó27.
Tudósítás a Parlament nyári ülésszakáról 1490 megtekintés, 0 hozzászólás, 1 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:
123

Adatlap

Inzertszöveg: Országgyűlés (Róna Péter, Fifilina József)
Elhangzó szöveg: Az Országgyűlés nyári ülésszakán a képviselők három napirendi pontot tárgyaltak. A Német Demokratikus Köztársasággal kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés törvénybe iktatására Puja Frigyes külügyminiszter előterjesztése nyomán került sor. Az 1976. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót Faluvégi Lajos pénzügyminiszter ismertette. [Faluvégi Lajos]: "A népgazdaság az elmúlt évben egészében véve kielégítően, az ötödik ötéves tervben meghatározott irányba fejlődött. Tovább nőtt a termelés és a fogyasztás, bővültek nemzetközi gazdasági kapcsolataink. Az egyensúlyhiányt legjobban kifejező behozatali többlet mértéke csökkent. Az összes bevétel háromszázhúszegész-négytized milliárd, az összes kiadás háromszázhuszonkettőegész-kilenctized milliárd forint..." A bevezetőben elmondott főbb adatok után Faluvégi Lajos részletesen elemezte a népgazdaság valamennyi ágazatának elmúlt évi gazdálkodását. Szólt az eredményekről és a hiányosságokról, valamint azok okairól. Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a vízgazdálkodás helyzetéről és feladatairól számolt be az országgyűlésnek. [Gergely István]: "A több, jobb vízért és a vizek pusztítása elleni folytatott munka nem csak gazdasági, hanem általában társadalom-és életszínvonal-politikai feladat is. Korunk egyik jellegzetessége ezért világszerte, hogy fokozódik a víz iránti igény. Közös érdekünk, hogy a vízügyi szempontokat is következetesen érvényesítsük mindig és mindenütt. Vízgazdálkodásunk országos és területi mérlegét így nem csak a készletek oldaláról, hanem az igények felől is észszerűen, meglepetések nélkül szabályozhatjuk. Ma már valamennyi városunkban van vízmű és ezeregyszáz községben is központi vízművek szolgáltatják az ivóvizet. Nagy erőfeszítések eredménye, hogy jelenleg az ország lakosságának már kétharmada részesül közműves vízellátásban, és hogy ez az arány falusi viszonylatban is megközelíti a 40%-ot. A csatornahálózat fejlődése szintén számottevő, noha elmaradt az ivóvízhálózattól. Csatornázott területen él ma lakosságunk egyharmada. A népgazdaság legnagyobb vízhasználója az ipar. Az összes frissvíz-felhasználásnak több mint 60%-át igényli jelenleg. Kialakult az egységes mezőgazdasági vízgazdálkodás. Ennek keretében ma már négyszázezer hektárt meghaladó területre juttathatunk öntözővizet. Árvízvédelmünk fejlesztése világviszonylatban is kiemelkedő teljesítmény. A kiépített 4400 kilométernyi töltésrendszer az ország területének egynegyedét, rajta a lakosság felének értékeit közvetlenül védi. A mentett területen lévő népgazdasági vagyon értéke ötszázmilliárd forintra becsülhető. Az ármentesítés, árvízvédekezés további fejlesztésével az a célunk, hogy váratlan természeti csapások ne zavarják meg társadalmunk életét és a termelőmunkát, az árvízi elöntés fenyegetése ne nyugtalanítsa lakosságunkat. Minisztertanácsunk összehangolt intézkedéseket foganatosított a Balaton egész vízgyűjtő területének fejlesztésére, hogy legnagyobb természetes tavunk és közvetlen környezete a civilizáció hatásaként állagában ne romoljon, hanem tovább fejlődjön. Hasonlóan fokozott figyelmet fordítunk a Velencei-tó fiatalítására, a ráckevei Duna-ág és a Fertő-tó fejlesztésére is. Vízkészletgazdálkodásunk szorosan összekapcsolódik a vízminőség-védelemmel, mert a vízigények csak jó minőségű vízzel elégíthetők ki. Ezért gondoskodni kell a felhasznált vizek ártalommentes visszavezetéséről a természet vízháztartásába. A vízminőség-védelem jelentősége a jövőben tehát egyre nő és környezetvédelmi szempontokhoz igazodva egyre inkább közérdekű társadalmi üggyé válik."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák: -
Szakmai címkék: -
Kapcsolódó helyek: -
Személyek: -
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1977_27-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem