Elhangzó szöveg: Az Afrikából és a Közel-Keletről özönlő hírek mellett most Ázsiára figyel a híradó kamerája. A Carter-kormányzat az elődjei markából kicsúszott indokínai pozíciókat igyekszik új szövetségekkel pótolni. A sajnos túl gyakran látott képek hadd idézzék most egy pillanatra újra a sorsdöntő vietnami háborút. Ennek elveszítése volt ugyanis az amerikai politika megváltozásának fő oka. A saigoni amerikai követség zászlajának leszaggatása 1975-ben egy megtizedelt nép erős, de jogos indulatait jelezte. A Newsweek magazin karikatúrája akkoriban az indokínai szorító egyetlen kiütöttjének az Egyesült Államokat látta. A párizsi béketárgyalások óta azonban Washington az ázsiai pakli újraleosztására törekszik és szeretné a legerősebb adukat megkaparintani. Ázsiáért harcoljanak az ázsiaiak, de a győztes nekik kaparja ki a gesztenyét, ez az új doktrína lényege. A Vietnam utáni amerikai politika figyelme főként Indiára, Kínára és Japánra összpontosul. Nem véletlen ez a fokozott érdeklődés, hiszen kétezerre a Föld minden harmadik lakója kínai, japán vagy indiai lesz. Ezek a roppant tömegek ugyanakkor nemcsak lehetőségek, hanem nehézségek hordozói is, hiszen a milliárdos lakosság eltartásának gondjai ma már messze túlmutatnak Ázsia határain. A közös vonások mellett e három legfontosabb ország eltérő társadalmi rendszere is színezi a kontinens politikai arculatát. A szociális biztonság kérdése Indiában vetődik fel a legélesebben. Az ősi faluközösség és a feudalizmus vonásai keverednek itt a szabadverseny kapitalizmusával. Egyes szövetségi államokban emellett már a szocializmus csiráit is fellelhetjük. Furcsa kontrasztok világa ez, amelyben szupermodern vívmányok csodái elegyednek az éhínség rémével. Az ázsiai termelési módot, amelyet Marx a kezdetleges formák közé sorolt, egyre gyorsabb ütemben váltják ugyan föl a korszerű eszközök, a termelés tekintélyes része mégis az emberi és állati erőn alapul. Az az India, amely a történelem hajnalán messze Európa előtt járt a tudomány és a kultúra terén, ma bizonyos mértékig még régi kifosztóinak segítségére is rászorul. Saját erejéből egyelőre nem képes a tömegek minden gondját orvosolni. Az ellentétek másik oldalán az ország páratlan tudományos sikereit találjuk, amelyek közül India saját távközlési műholdja emelkedik ki. Az államhatalom ezzel az eszközzel a legszélesebb rétegek felvilágosítását igyekezett megoldani. A túlnépesedés ellen azonban sem a tömegtájékoztatás, sem a fogamzásgátlást propagáló bélyegsorozatok, sem pedig a helyenként erőszakos ivartalanitás nem volt eredményes. De vajon ki lehet-e iktatni a belpolitikai életből az erőszakot, miként azt Mahatma Gandhi hirdette? Úgy tűnik, hogy tanai a ma Indiájában nemigen alkalmazhatóak. Indira Gandhi atyjának, Nehrunak haladó politikáját folytatva sem mindig találta meg a helyes eszközöket. A jószándék jegyében elkövetett hibák a demokrácia válságába sodorták az országot. Merőben más jellegű nehézségekkel küszködik Ázsia vezető ipari hatalma, Japán. Egy, a kuriózumok világába tartozó statisztika szerint, ez a földkerekség egyetlen országa, ahol nagyobb a hívők száma, mint a teljes lakosság. Ugyanis a japán polgárok egyszerre lehetnek buddhisták és sintoisták. Mindennaposak ezért az ősi szokások olyan megnyilvánulásai, mint a tavasz köszöntése a fogvacogtató télutón. Ilyen hideg zuhany egyre gyakrabban éri a japán közvéleményt a politika régióiból is. A Lockheed-botrány tájfunja a nagy étvágyú Tanaka miniszterelnököt is elsodorta. Tanaka ment, Miki Takeo jött, de ez a japán politika terjeszkedő lényegét és az újrafelfegyverkezés kétmilliárd dolláros terveit nem érintette. A tőkés világ válsága egyébként a japán csodát is lefékezte, hiszen a növekedés üteme a felére esett vissza. A fürge japán külkereskedelem újabban pedig éppen leghűségesebb partnereinek érdekeibe ütközik a piacok csataterein. Mindehhez az éjjel-nappal állásra várakozó munkanélküliek is hozzátartoznak. Kérdés, hogy a békére intő buddhizmus és az emberfeletti erőknek hódoló sintoizmus elegendő-e a feszültségek levezetésére? Az amerikai életforma behatolása itt is a fogyasztói társadalom dicsőítésével járt együtt. Japánra az áruval dugig tömött üzletek, a fejlett technika és a profitérdekek diadala a jellemző. Az üzleti ravaszság gyakran az ősi kultúra bajnokának mezét ölti. Ennek példái a futószalagon gyártott szuper-szamuráj filmek és az évezredes kabuki művészettel elegyitett sztriptíz. A botvívás eredete a jobbágykorba nyúlik vissza, amikor a parasztoknak tilos volt a fegyverviselés. Akárcsak a keretét, az önkénnyel szemben alkalmazott kendót is a népi találékonyság fejlesztette ki. A csupán jelzett ütések az önvédelmi harc sporttá nemesedését mutatják. A kendó korszerű és társadalmilag alkalmazott formájában az adok-kapok nagyon is valóságos. A nyugodt felszín alatt lappangó indulatok így csapnak össze az államhatalommal. Ha osztályellentétekről van szó, a fair play szabályai ugyanúgy a sutba kerülnek, mint a választási korteskedések során. Itt például, Aszanuma szocialista képviselőjelölt nyílt színen történt meggyilkolását látjuk. Ázsia legnagyobb állama, a majd 900 milliós Kína arra törekszik, hogy a Nagy Fal ezentúl ne az ország elzárkózásának, hanem világhatalmának legyen a jelképe. A forradalom győzelmével a kínai kommunisták, köztük az itt látható Mao Ce-tung, egy erős népi államot igyekeztek megteremteni. Az elmaradott Kínában addig nem ismert új iparágak születtek, a szocialista országok, kiváltképp a Szovjetunió segítsége és a tömegek lendülete soha nem látott fejlődés képét vetítette előre. A későbbi fordulat csirái, azonban ekkor már ott lappangtak a megoldatlan gondok, és Mao antimarxista ideológiájának talajában. 1958-ban röppent fel a jelszó, a kommunizmust három év alatt fel kell építeni. A dicsőitett parasztságot népi kommunákba tömörítették, a munkásosztály vezető szerepének elvét a falusi forradalom eszméjével igyekeztek felváltani. A teljes lemondás és a megfeszített munka sem lehetett azonban elegendő a mezőgazdasági termelés megsokszorozásához, Kína teljes önellátásának megvalósításához. A nagy ugrás eszméjével durván megsértették az egyenletes, tervszerű fejlődés törvényét. Mindez a kínai gazdaság rettenetes vérveszteségét okozta. A tömegesen létrehozott népi kohóktól például az angliai termelés utolérését várták, és az ipari kapacitások tönkretétele volt az eredmény. Emellett a termékek minősége és a választéka nem volt kielégítő. A nagy ugrás kudarca megingatta Mao pozícióit. Az ellene indított belső hatalmi harcot a hatvanas évek kulturális forradalmában igyekezett az elnök döntésre vinni. Ekkoriban hág tetőpontjára Mao táborának, és a Csou En-laj valamint Teng Hsziao-ping körül tömörülő, reális gazdaságpolitikát követelő pragmatistáknak küzdelme. És noha az országban elszabadított tomboló vörösgárdisták mindenkit elsöpörtek, aki Mao nézeteivel szembeszegülni merészelt, a párton belüli viaskodás mit sem veszített hevéből. A marakodó frakciók viszont egyben egyeztek, abban, hogy fő ellenségük a Szovjetunió. A gondokról azonban ekkor már sem a nacionalista jelszavak, sem a lenyűgöző népünnepélyek nem terelhették el a figyelmet. Kína egyetlen kaszárnyává lett, hiszen Mao szerint a harmadik világháború elkerülhetetlen. Ezt a háborút azonban nem Kína, hanem a Szovjetunió és az Egyesült Államok vívnak meg. „Mi majd ülünk a hegyen, és nézzük a tigrisek harcát” - mondogatta Mao elnök. Az összképhez természetesen a kínai nép világraszóló eredményei is hozzátartoznak. Rohamosan fejlődik a kínai orvostudomány, amely többek között kidolgozta az akupunktúra korszerű formáit is. Felmérni is lehetetlen, hogy rendezett viszonyok közepette ez a tehetséges nép milyen fényes sikereket érhetett volna el. Nixon pekingi látogatása volt a szovjetellenes folyamat egyik fő állomása. Az akkor már agg Mao azóta a Mennyei béke terének mauzóleumában nyugszik, és képei lassacskán lekerülnek az éjjeliszekrénykékről és a lakások falairól. Ideológiája azonban ma is a kínai politika alapja. A pragmatistáktól is legfeljebb a vadhajtások nyesegetése várható. A külpolitika változatlan. Katonáik a legutóbbi hetekben vásárlási szándékkal mustrálgathatták a NATO arzenálokat, nem is leplezve, hogy Carter főtanácsadójának, Brzezinskinek terveit éppen szovjetellenességük miatt tartják üdvözítőnek. A Brzezinski-féle három oldalú, úgynevezett trilaterális stratégia lényege, hogy a Szovjetunióval való kiegyezés helyett az Egyesült Államok, Japán és Nyugat-Európa szövetségét kell előtérbe állitani. Ehhez kapcsolódna az Egyesült Államok, Japán, Kína kis háromszög. Kína együttműködési készségét mutatja az a megkülönböztetett tisztelet is, amellyel legutóbb Brzezinskit Pekingben fogadták. Peking felbátorodásának szomorú következménye Kambodzsa Vietnam elleni kínai sugallatú agressziója is. A Vietnam ellen uszított Phnompen pusztán saját erejében bízva, aligha mert volna szembeszállni a félmilliós vietnami hadsereg itt látható harcedzett katonáival. Az USA meggyengült pozícióinak másik pótléka lenne Délkelet-Ázsiában ASEAN államok szövetsége. Ennek lehetőségeit puhatolgatta legutóbb Mondale alelnök. Diplomáciai kártyák az egyik kézben, furkósbot a másikban. Mindkettő célja egyértelmű: visszaállítani a megtépázott amerikai egyeduralmat szerte a kontinensen. A Csendes-óceán medencéje az amerikai flotta demonstrációitól hangos.

Kivonatos leírás: