Elhangzó szöveg: A szobor jelkép. A múlt van mögötte. Hatvan esztendő. Egy ország, egy nép ébredése. Forradalom, proletárforradalom. Arcok és sorosok. Apáink, nagyapáink ifjúsága. Azt a történelmi nagy pillanatot idézi fel, amikor megint egyszer az elsők között voltunk a társadalmi, az emberi haladás küzdőterén. Ma már jobbára csak régi filmkockák, sárgult újságlapok a tanuk. 1919. március 21-e fordulópont volt. Maga a tavasz, és azt az egyesült párt hozta el Kun Béla és az akkori központi bizottság vezetésével a névtelen munkások, katonák, parasztok, értelmiségiek százezreinek élén. A távírógép is jelkép. Ma már csak az, de akkor a forradalom üzenetét sugározta világgá. Összekötötte a szocialista forradalom bölcsőjét, Oroszországot Magyarországgal. "Mindenkihez. Mindenkihez!" - szállt az üzenet. "Kövessétek a példát!" Lenin a Bolsevik Párt nevében köszönti a forradalmi Budapestet. "Az oroszországi Kommunista Párt VIII. Kongresszusa forró üdvözletét küldi a Magyar Tanácsköztársaságnak. Oroszország munkásosztálya minden erejével segítségükre fog sietni!" Lenin a későbbiek során is figyelemmel kísérte a Tanácsköztáraság eseményeit, foglalkozott az elkövetett hibákkal és tanulságokat vont le a nemzetközi munkásmozgalom számára. "Kérem, közölje, milyen tényleges biztositékai vannak arra vonatkozóan, hogy az új magyar kormány valóban kommunista? Többségük van-e a kommunistáknak a kormányban? Mikor lesz tanácskongresszus? Mit jelent a valóságban az, hogy a szocialisták elismerték a proletáriátus diktatúráját?" 1919-ben március 21-e minden értelemben a tavasz napja volt. Szét kellett törni mindazt, ami korhadt, régi volt: megforgatni a magyar világot. A Vörös Újság korabeli számaiban megjelent cikkek híven tudósítanak ezekről. Rendeletek születtek egymás után, amelyek nyomán máris bontakozott az új haza addig elnyomott népének emberibb élete. Legyőzni a szegénységet, elmaradottságot, megkeseredettséget. Százharminchárom nap alatt annyit adtak, mint még addig hatalom Magyarországon soha sem és mennyi reményt, tervet, gondolatot hagytak örökül! De Budapest éhezett. A lóversenypályát is felszántották. Ez nemcsak jelkép volt, hanem szükségszerűség is. Üres gyomorral lehet forradalmat csinálni, de megvédeni, lelkesedni érte csak akkor, ha a kormányzat igyekszik ellátni az érte életüket is kockáztatókat. És ha ki akartak lábolni a nyomorúságból, akkor új alapokra kellett helyezni a mezőgazdaságot, felszámolni a nagybirtokrendszert. Ez egyben történelmi jóvátétel volt, amelynek krónikása, Móricz Zsigmond írta: "Virágnyílás. A somogyi termelőszövetkezet úgy alakult meg egy nap alatt, egy gondolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt. Ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása buggyant ki." Közkonyhákat állítottak fel. Nem a jótékonykodó szándék, terv és a közösség anyagi ereje szabta meg az étrendet. Miközben vidéken az ellenforradalom az elégedetlenséget próbálta szítanit, Somogyban és másutt a parasztok gyűjtötték, küldték az élelmet a főváros proletárjainak, a magyar Vörös Hadseregnek. És a képkockák megőrizték: a proletárhatalomnak arra is volt gondja, hogy a rászorultaknak házhoz vigyék az ebédet. A munkához való jogot megadta a Tanácskormány. De az egészséges élethez való joghoz új közegészségügyet kellett teremteni. A jól felszerelt szanatóriumok megnyíltak a szegény betegek elött. A nagyúri villákat, kastélyokat lefoglalták a betegek számára. Lepedőket, párnákat, bútorokat gyűjtöttek. A jövőre is sokat gondoltak. A proletár gyerekekre. A külvárosok vézna munkásgyerekei, akik eddig csak a gyárak füstös levegőjét szívták, a Balatonra indulnak. Először élvezik a magyar tenger hűs hullámait, az első nyaralás vidám örömét. A hatvan évvel ezelőtti siófoki partszakaszon. Megnyitották az addig elzárt Margitszigetet, Károlyi-kertet, ahol korábban csak az úri osztály szórakozott: mesedélutánokon, színházi külön-előadásokon a proletárgyerekek tapsoltak. A Május 1-i ünnepre úgy készült az ország, különösen a főváros, mint valami nagy-nagy születésnapra. A párt, amely annyi ellentét, vita után most az egész munkásság mozgósítója, szervezője lett, felhívta az ország népét, hogy közösen, vidáman ünnepeljék az első szabad munkásünnepet. Á Vörös Riport Film, ahogy az akkori filmhíradót nevezték, teljes apparátussal kivonult. Nekik köszönhető, hogy az akkori Május 1-én történekről nemcsak a Vörös Újságból értesülhetett a világ és az utókor. Az utcákon végeláthatatlan sorokban hömpölygött a nép. Köszöntötte a forradalmat, a változást, a pártot, a jelenlévő, velük együtt ünneplő központi bizottságot, élén Kun Bélával. Öreg, felnőtt, gyerekpillantások néznek vissza ránk hatvan esztendő távolából. Volt, aki visszahúzódott és volt olyan is, aki az idők szelére forgatta köpönyegét. De sok volt, aki végig ment az úton, és hű maradt e május tanításához. Az emlékezés, a tisztelet őket illeti. A Dobos-pilóta vezette legendás kétfedelű útja akkoriban aviatikai bravúr volt, amikor frontvonalakon át Szamuely Tibort vitte Moszkvába. A Magyar Tanácsköztársaság küldötte, Leninnel tanácskozott. Peregjen tovább a filmszalag! Idézze vissza 1919. május 1-e délutánját úgy, ahogyan a hat évtizeddel ezelőtti filmkrónikások azt megörökítették. Tanács-Magyarország léte nemcsak a magyar uraknak fájt, de azoknak is, akik attól féltek, hogy a május náluk is vörös lesz. A proletárhaza fegyverbe hívta fiait. Azok, akik nemrégiben még felemelték szavukat az értelmetlen háború ellen, most ismét fegyvert ragadtak. A Vörös Hadsereg szembeszállt a támadókkal. Ez honvédő háború volt, s eszmevédő, jövőt, reményt féltő. A veteránoktól a gyerekekig mindenkiért folyt. Mindenkiért. Kezdetben ez a hadsereg még számtalan nehézséggel küzdött. Aligha lehetett másképp. A hadijelentések leplezetlen nyíltsággal szóltak a kudarcok okairól. Hamarosan azonban megváltozott a helyzet. A frontra érkeztek a pesti munkásezredek. Még a pártapparátus is bevonult. Landler Jenő, Stromfeld Aurél, Vágó Béla, Pogány József, Szamuely Tibor, Böhm Vilmos személyesen irányította a hadműveleteket, vagy dolgozta ki a támadási terveket. A Vörös Riport Film haditudósitó operatőrjei ott jártak az első vonalakban. Megörökítették a tüzéreket, a rohamozó gyalogságot, ott voltak a Tisza vonalánál, hogy beszámoljanak Szolnok felszabaditásáról. A forradalom, amely a nép akaratából és nem füstben, lángban született, most füstben, lángban élet-halál harcra kényszerült. Északi hadjárat. A történelem néha ismétli önmagát. 1848 után 1919. A reakció ismét a haladást akarta megfojtani. De egy népi hadsereg fegyveresei Münnich Ferenc, Landler Jenő irányításával szövetségesekre leltek. Harcaik nyomán megvalósult a Szlovák Tanácsköztársaság. Lendült előre a Magyar Vörös Hadsereg és felmerült a lehetőség: egyesülni a lengyel frontot áttör orosz Vörös Hadsereggel, hogy az első forradalom igy kezet fogjon a másodikkal. Az ellenforradalmárok júliusban a nemzetközi és hazai helyzet láttán úgy vélték, itt az idő, hogy előlépjenek, cselekedjenek. Fellázították a Ludovika Akadémia tisztiiskolásait és a folyami flotta monitorjainak egy részét. De a partiőrség és a vörös hidroplánosok szembe szálltak velük. A proletáriátus résen volt. Az ellenforradalmi próbálkozást - ha áldozatok árán is - leverték. A harcnak mártírjai és hősi halottal voltak. Temetésük a forradalom ügye melletti tüntetéssé vált. Vágó Béla népbiztos ezen a temetésen szólt arról, hogy a proletárhatalom elsődleges feladata most ne a bosszú legyen, mert a forradalom és a humanizmus egymással rokon. Száguldó lovasok, menetelő ezredek, harci egységek. Ők voltak végül is a forradalom. 1919: nem legenda. Inkább harcos ének, tevékeny, alkotó hétköznapok sora, fénylő példák sokasága.

Kivonatos leírás: