Inzertszöveg:
Mit ér a fáradt olaj? (Sziklay Kornél)
Elhangzó szöveg:
Budapesten a hírek szerint csak tucatnyi benzinkút foglalkozik a fáradt olaj felvásárlásával. A vidék úgy látszik, megértőbb, hiszen régóta tudjuk, de most már érezzük is, mit jelent az energiagond. Kaposvárott jártunk, a 13. sz. Volán telephelyén, ahol saját gépparkjuk számára már megoldották a regenerációt. [Harsányi László főmérnök]: "A Volán Tröszt vállalatai régóta keresik a fáradt motorolajok hasznosittásának módját, ezt a módszert már régóta a motorolajok regenerálásában találták meg. Az olajregenerálás bevezetése vállalatunknál évente 1-1,2 millió forint megtakarittást eredményezett. Ezen túlmenően népgazdasági megtakarittást is, mert a fáradt olaj újbóli felhasználásával importból származó kőolajat takarittunk meg. Vállalatunk járműállományának mintegy 80%-a regenerált motorolajjal üzemel. A szerviz javittóhelyre beérkező, a járművekből a fáradt olajat összegyűjtjük, másik részét a megye vállalataitól begyűjtőkocsival összeszedjük. Üzemünkben évente mintegy 280 ezer liter fáradt olajat regenerálunk, ebből 240 ezer liter újbóli felhasználásra alkalmas kenőanyagot nyerünk. Az eljárás lényege az, hogy a fáradt olajat különböző eljárásokkal megtisztítjuk a szennyeződésektől. Az így nyert tiszta olaj magyar gyártmányú adalékokkal keverve visszanyeri azokat a tulajdonságait, amelyek következében gépjárművekben ismételten felhasználható."
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó témák:
-
Szakmai címkék:
-
Kapcsolódó helyek:
-
Személyek:
-
Nyelv:magyar
Kiadó:Budapest Filmstúdió
Azonosító:MFH_1979_36-03